1p

Rájöttünk, hogy a hazai jobban megéri, mint a márkás külföldi. Visszük is rendesen, az áruházak 5-7 százalékos bevételnövekedésre számítanak.

Egyre nagyobb bevételt hoz a borértékesítés Magyarországon, az évi 8-10 millió palack bort értékesítő áruházláncok 5-7 százalékos bevételnövekedéssel számolnak az idén, van, ahol a forgalom harmadát hozza az ünnepi időszak - írja a Világgazdaság kedden.

(MTVA)

A lap a nagy áruházak megkérdezésén alapuló gyűjtést ismertetve úgy fogalmaz, a vásárlók felismerték: a minőségi hazai bort termelők borainak ár-érték aránya sokkal jobb, mint az európai és az újvilági termelőké, ezért az importtermelők aránya általában nem haladja meg a 2-3 százalékot.

Ezer forint alatt van az átlagos palackár, a legtöbb helyen már 300 forintos terméket is találni, a plafon pedig rendszerint 9-10 ezer forint körül van. Az áruházak forgalmában a vörösboroké a legnagyobb, 48 százalékos részarány, a második helyen 35 százalékkal a fehérborok állnak, a harmadik a rozé 17 százalékkal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!