2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyre nagyobb szükség van több gazdasági ágazatban is az idénymunkásokra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatása szerint az év első felében 521 ezer alkalommal jelentették be a hazai munkaadók, hogy időszakos munkára alkalmaztak embereket - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

A lap szerint ez az adat harmincezerrel haladja meg a tavalyi és majdnem nyolcvanezerrel a 2014. első fél évi számot.

Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta, a mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozó időszaki alkalmazottak után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőknél naponta ezer, a filmes statiszták esetében pedig napi háromezer forint adót kell befizetni. Ebből az állam idén eddig összesen 6,6 milliárd forintnyi bevételre tett szert, amely félmilliárddal magasabb annál, amit például 2011 egészében fizettek be a munkaadók alkalmi munkásaik után.

A legtöbb segéderő iránt a kereskedelemben mutatkozott igény, de az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is sokan dolgoztak idénymunkásként.

Az év első felében havonta átlagosan 65-75 ezer, az első fél évben 114 ezer gazdasági szereplő jelentett be alkalmi foglalkoztatottat. A NAV folyamatosan ellenőrzi őket, eddig szabályszegések miatt 71 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a hatóság, miközben bizonyos gazdasági szereplőknél összesen 13 milliárdos adókülönbözetet is feltárt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!