3p

Németország, Franciaország és Olaszország felvételét kérte a Kína által kezdeményezett Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank (AIIB) alapító tagjai sorába - közölte kedden a kínai Hszinhua hírügynökség.

A tervek szerint 50 milliárd dollár alaptőkével induló pénzintézet létrehozásáról tavaly októberben írt alá szándéknyilatkozatot egyebek között Kína, India és Szingapúr.

Lou Csi-vej kínai pénzügyminiszter március 6-án közölte, hogy már 27 ország kérte felvételét az alapító tagok sorába. A jelentkezési határidő március 31.

Romain Nadal, a francia kormány szóvivője kedden a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökségnek megerősítette, hogy Franciaország felvételét kérte a Asian Infrastructure Investment Bank (AIIB) alapító tagjainak a sorába. "A többi nemzetközi beruházási és fejlesztési bankkal együttműködő új beruházási bank fontos szerepet fog játszani az Ázsia számára létfontosságú infrastrukturális projektek finanszírozásában" - mondta a francia kormányszóvivő. A bank nem csak a régió gazdasági és társadalmi fejlődéséhez járul majd hozzá, de a világgazdasági növekedéshez is - tette hozzá.

Németország csatlakozási szándékát Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter jelentette be kedden. "Együttműködésre törekszünk a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel és tapasztalatunkkal kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy az új beruházási bank nagy nemzetközi tekintélyre tegyen szert" - fogalmazott a német pénzügyminiszter Ma Kai kínai miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést követően kedden Berlinben.

A tárgyalásokat követően kiadott közös közleményben a felek hangsúlyozták, hogy "az AIIB új beruházási bankként fontos szerepet játszik majd az ázsiai infrastrukturális fejlesztések finanszírozásában".

Olaszország csatlakozási szándékáról megjelent médiajelentéseket az olasz gazdasági és pénzügyi minisztérium közleményben erősítette meg. "Olaszország, Franciaország és Németország nemzetközi és európai partnereikkel szoros összhangban kész együttműködni az AIIB alapító tagjaival a lehető legjobb irányítási, felügyeleti, adósságkezelési és tendereztetési gyakorlatot meghonosító pénzintézet létrehozásában" - idézi a Hszinhua hírügynökség a közleményt.

A kínai pénzügyminisztérium kedden közleményben üdvözölte Németország, Franciaország és Olaszország csatlakozási szándékát a pénzintézethez. A minisztérium honlapján közzétett dokumentum szerint a három ország a többi tag beleegyezésével két héten belül az alapítók sorába léphet. Nagy-Britannia a múlt héten kérte felvételét az AIIB alapító tagjai közé - írja a Hszinhua hírügynökség.

Az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte az uniós tagországok csatlakozási szándékát az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bankhoz. "Ázsiában, éppen úgy, mint Európában hatalmas infrastrukturális beruházásokra van szükség" - idézi a német dpa hírügynökség az Európai Bizottság szóvivőjét. Nem kell attól tartani, hogy olyan pénzek vándorolnának el Ázsiába, amire Európában lenne szükség - mondta a brüsszeli szóvivő. Sokkal fontosabb ennél, hogy a globális beruházási szükségleteket "kéz a kézben" elégítjük ki, mert ez üzleti lehetőségeket nyit meg európai vállalatok előtt - mutatott rá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!