2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több ezer milliárd forint uniós támogatás érkezik idén a magyar gazdaságba, elsősorban a kis- és középvállalati szektorba, de ettől függetlenül is élénkül a beruházási kedv, várhatóan erős évre számíthat a vállalati szféra - mondta a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a Magyar Időknek adott interjúban.

Krisán László a lap szombati számában kifejtette: a vállalatok beruházási hajlandósága meglátszik egyebek mellett a Széchényi-kártya programban nyújtott hitelek állományán is. Tavaly 2015-höz képest 15 százalékkal több hitelügylet jött létre, csaknem 30 százalékkal magasabb szerződött hitelösszegben. A piacon elérhető, rendkívül alacsony kamatozású folyószámla- és forgóeszközhitelt biztosító Széchenyi-kártya program keretében pedig már majdnem 245 ezer vállalkozás jutott hitelhez - ismertette a vezérigazgató. 

Mint mondta, az idén legalább 2700 milliárd forint uniós pénzt kell kifizetni a vállalkozásoknak, azonban véleménye szerint a 3000 milliárd forintos forráslehívás is elképzelhető. A Kavosz vezérigazgatója szerint az uniós pályázatokkal nem csak az erős cégeket kellene támogatni, mivel a hozzávetőleg 670 ezer hazai, ténylegesen működő mikro-, kis- és középvállalat több mint 90 százaléka néhány fős, kevés alkalmazottat foglalkoztató családi cég, amelyektől nem lehet elvárni, hogy új üzemet építsenek, hiszen 80-90 százalékuk a szolgáltatói szektorban működik. 

Krisán László arról is beszélt a lapnak, hogy az idei év több nyitott kérdést is felvet a vállalatok számára, ezek közé sorolta a szűk építőipari kapacitást, a minimálbérek emelésének kigazdálkodását, a kkv-szektort érintő tőkehiányt, a működést nehezítő bürokráciát, valamint az új közbeszerzési törvény miatti változásokat, de véleménye szerint a cégek így is bizakodóak.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!