3p

Hiszik vagy sem, a nyugdíjasok inflációja még így is kisebb lett, mint a teljes társadalomé.

A KSH pénteki tájékoztatása szerint tavaly éves szinten 2,4 százalékos volt az infláció. A nyugdíjasok kosara szerint külön mérnek árváltozást, ez a mutató pedig kisebb lett, igaz nem sokkal: a Központi Statisztikai Hivatal mérése szerint 2017-ben 2,3 százalékos volt a nyugdíjas infláció.

Képünk illusztráció 

Ez, ha minimálisan is, de alatta van az előző évben végrehajtott nyugdíjemeléseknek. Első körben januárban emelték 1,6 százalékkal a járandóságokat, majd novemberben visszamenőleg további 0,8 százalékos emelést „intézett Orbán Viktor”. Ez így 2,4 százalék.

Még a két ünnep között írtunk arról, hogy a kormány inflációs számításai, illetve a nyugdíjemelések oda vezetnek, hogy az idősek a jogszabályban foglaltaknál magasabb emelésben részesülnek, pont a választási év idején. Tavaly ez a különbség mindössze 0,1 százalékpont volt, idén viszont legalább 0,3, de akár 0,5 százalékpont is lehet, attól függően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium vagy a Magyar Nemzeti Bank előrejelzéseit vesszük figyelembe.

Előbbi 2,7 százalékos inflációt vár 2018-ban, utóbbi 2,5 százalékot, miközben a nyugdíjakat 3 százalékkal emelték. Amennyiben nem éri ársokk a gazdaságot – például az olajárak elszabadulása miatt – akkor valóban az általunk becsült havi 1000 forint körüli összeggel járnak jobban az idősek, mintha a tényleges infláció szerint állapította volna meg a nyugdíjakat a kormány.

Természetesen a nyugdíjasok eltérő inflációt érzékelhetnek attól függően, hogy milyen bolttípusban vásárolnak, vagy az ország melyik területén élnek. Az általában elmondható róluk, hogy költéseiken belül nagyobb részt tesznek ki az élelmiszerek, mint a fiatalabb nemzedékeknél. Átböngészve az egyes termékek árváltozását, azt tapasztaltuk, hogy a tipikusan idősek által vásárolt áruféleségek közül a baromfihús készítmények ára csökkent – nyilván az áfa csökkentése is közrejátszott ebben – míg a sertésből készült készítmények ára emelkedett.

A legfájóbb a tojás árrobbanása lehetett: 10 darabért 2016 decemberében még átlag 389 forintot kellett fizetni a KSH szerint, 2017 decemberében viszont már 544 forintot (a témával egyébként itt foglalkoztunk). A párizsi kilója is 1390 forintra emelkedett az egy évvel korábban mért 1310 forintról. A halimádó nyugdíjasok pedig amiatt bosszankodhattak, hogy a pontyszelet kilója döbbenetes mértékben, 1120 forintról 2050 forintra emelkedett két ünnep alatt.

Néhány élelmiszer ára (kilogramm, 2016. december, 2017. december, forint).

Rövidkaraj

  • 1450
  • 1480

Csirkeszárny

  • 635
  • 571

Párizsi

  • 1310
  • 1390

Pontyszelet

  • 1120
  • 2050

Tojás (10 db)

  • 389
  • 544

Zsemle (db)

  • 20
  • 22

Pasztőrözött friss tej 1,5%-os, 1 liter

  • 216
  • 214

Alma

  • 256
  • 301

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!