1p

Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Magnit egyelőre jegeli azt a tervet, hogy logisztikai központot nyit Magyarországon.

Az 1rre.ru orosz ingatlanpiaci elemzésekkel foglalkozó hírportál közlése szerint a Magnit döntésében elsősorban az játszott szerepet, hogy Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vezetett be a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára egyebek között az Európai Unióból. Ez a döntés pedig azzal járt, hogy érezhetően visszaesett az Európából származó termékek orosz importja.

A Magnit pénzügyi igazgatója azt mondta, hogy amint kedvező változásokra kerül sor, a cég azonnal lép, hiszen a magyarországi logisztikai központ megnyitásához már minden készen állt.

A Magnit Záhony határában tervezte létrehozni az ezer kamionnak is otthont adó logisztikai központját.

A moszkvai és a londoni tőzsdén is jegyzett Magnit 8733 üzlettel rendelkezik Oroszországban. A cég második negyedévi adózott eredménye mintegy 356 millió dollár volt, 32 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!