4p

Megvannak a pénzügyi források az idei gazdaságpolitikai célokra; a januári 123,4 milliárd forintos államháztartási többlet 17 éve a legkedvezőbb, az idei költségvetési adatokat pedig a 6 éves bérmegállapodás és az adócsökkentés sem fogja jelentősen befolyásolni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.

Hozzátette, kedvezőek a folyamatok, de szükség esetén a február-márciusi adatok fényében "érdemi intézkedéseket" hoznak. A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, a 2018-as költségvetést is tavasszal szeretnék benyújtani a parlamentnek, az előkészítési munkák már megkezdődtek.     

Kérdésre elmondta, a béremelések hatása nincs benne az idei költségvetésben, mivel novemberben született a megállapodás. Jó  hírnek nevezte, hogy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a tartalékként rendelkezésre álló 7,5 milliárd forint az önkormányzatoknál elég lesz a minimálbér-emelések fedezetére. Az állami vállalatoknak és költségvetési intézményeknek az első három hónapban a kincstár megemelt utalással biztosítja a fedezetet, előfinanszírozza azt, és március után, ha szükséges, a költségvetés módosításával a szükséges plusz fedezet rendelkezésre fog állni - mondta.   

Varga Mihály úgy értesült, hogy az állami vállalatoknál (Magyar Posta, MÁV) lezárultak az egyeztetések, amelyről a fejlesztési tárca vezetője számol majd be. A nemzetgazdasági miniszter szerint idén az adócsökkentés (főleg áfacsökkentés), a vállalkozói terhek csökkentése, az otthonteremtéssel kapcsolatos kiadások és a béremelések befolyásolják az államháztartás helyzetét. Ebből az első hónap után az látszik, hogy folytatódott a tavalyi felfutás, a lakásépítési támogatások 5,2 milliárd forinttal, 16 százalékkal nőttek.     

Varga Mihály kitért arra, hogy a kedvező kamatkörnyezet miatt olcsóbb adósságfinanszírozásra, a tavalyinál több tízmilliárd forinttal kisebb kamatkiadásokra számítanak az idén. A devizakötvény-kibocsátást firtató kérdésre - a jegybank elemzésére utalva - elmondta, a tárca nem szeretné, ha megkötnék a kezét. Rugalmas adósságfinanszírozást terveznek, amelyben 1 milliárd eurós kötvénykibocsátás lehetősége is szerepel, kedvező hozamkörnyezet esetén - mondta. Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem kellett élni ezzel a lehetőséggel.     

Ismertette, hogy januárban társasági adóból 12,5 milliárd forint, katából 6,3 milliárd forint, áfából a tavalyinál 2 milliárd forinttal több, 252 milliárd forint, jövedéki adóból 85 milliárd forint folyt be, ami 10,5 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit.     

A paksi beruházás hitelszerződésének módosításáról azt mondta, a tárca szerint a megállapodás kellően rugalmas ahhoz, hogy az NGM olyan eszközökkel éljen, amelyek  olcsóbbá, "piacbarátabbá teszik a hitel használatát". Varga Mihály szerint egy 21 éves futamidejű hitelszerződést ma más piaci forrásokból nem feltétlenül lehetne kedvezőbben megkötni.     

A nemzetgazdasági miniszter bízik a további felminősítésben az idén is, úgy vélte, a piac továbbra is reálisabban értékeli a gazdaság teljesítményét, mint a hitelminősítők. Beszámolt arról is, hogy a Volánbusz 180 autóbusz beszerzésére kiírt tenderében szereplő buszok akár a metrópótlásra is alkalmasak lehetnek. Ez a főváros döntésén múlik - jegyezte meg.     

A közmunkások számának felére csökkentéséről, amelyet Lázár János  miniszterelnökséget vezető miniszter jelentett be csütörtökön, pedig elmondta:  adataik szerint 30-40 ezer olyan közmunkás van, akit szinte azonnal a versenyszférába lehetne segíteni, míg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján több mint 60 ezer üres állláshely van, tehát  meg tudnák oldani ezeknek az embereknek a foglalkoztatását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!