3p

A Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban 30 ország 367 pályázója közül bizonyult a legjobbnak.

30 ország 367 pályázója közül a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés nyerte a Joseph Ratzinger Vatican Alapítvány és a madridi Francisco de Vitoria Egyetem által kiírt Expanded Reason Award pályázat „tanítás" kategóriájának első díját.

A Vatikánban átadott elismerést a hazai gazdasági képzés megalapításában részt vett, Dr. Baritz Sarolta Laura nővér vette át. A Corvinuson folyó képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködése alapján kezdődött 2013-ban, ahol a hallgatók létszáma félévente a 180 főt is eléri. A KETEG képzés együttműködik a római Pápai Szent Tamás Egyetemmel (Angelicum) is.

A 2008-ban kezdődő gazdasági válság és az elmúlt idők pénzügyi-gazdasági botrányai egyre inkább rávilágítottak arra, hogy a gazdaságpolitikában alternatív megoldásokra is szükség van. Egyre több fórum fogalmazza meg a paradigmaváltás szükségességét a pénzügyi-gazdasági gondolkodásban. A megújuláshoz a keresztény egyházak társadalmi, gazdasági tanításai megfelelő elméleti alapot adnak. A Ratzinger Alapítvány célja a pályázat meghirdetésével az volt, hogy olyan modelleket és követhető példákat keressen, melyek elősegítik a különböző kompetenciájú tudósok közötti párbeszédet és együttműködést, és korunk problémáira, kihívásaira új megoldásokat kínálhat.

„Azért választottuk Dr. Baritz Sarolta Laura nővér munkáját, mert meggyőződésünk, hogy rendkívül hasznos kiindulópont lehet, hogy az Egyház Társadalmi Tanításán nyugvó értékelvek érvényre juthassanak a modern kultúrában" – hangsúlyozta Federico Lombardi, a Ratzinger Alapítvány elnöke egy lapinterjúban. Hozzátette „A zsűri tagjai figyelemebe vették Magyarország történelmi múltjából adódó kulturális helyzetét, a szocialista rezsim hatását, amely egészen más értékvilágot képviselt. (...) Tudatosan választottuk ezt a művet, figyelembe véve azt a társadalmi és kulturális közeget, ahol született. Laura nővér pályázata, nagyon jó szemszögből közelíti meg a témát, rendszerezett, következetes, átlátható és magával ragadó. Tökéletesen alkalmas arra, hogy párbeszédet teremtsen az egyetemi kutatók, illetve a gazdasági és társadalmi világ szereplői között." – összegezte a zsűri döntését az alapítvány elnöke.

A díjat a Vatikánban Dr. Baritz  Sarolta Laura vette át, a díjátadót pápai audiencia követte, ahol a díjazottak személyesen találkozhattak Ferenc pápával.

Laura nővér az alternatív közgazdaságtan, környezet gazdaságtan kérdéseivel foglalkozik, számos konferencia előadója, szakanyagok szerzője. Publikációi, kutatásai arra irányulnak, hogy lehet-e és hogyan lehet meghatározó tényezője a moralitás, az erkölcs a pénzügyi-gazdasági folyamatoknak. 2010-ben társaival együtt részt vett a Sapientia Hittudományi Főiskolán az egyház társadalmi tanításán alapuló közgazdaságtan szakirányú képzés megalapításában. A KETEG képzés három tantárgyblokkban valósítja meg az integrált szemléletű, „emberközpontú gazdaság" oktatását az Egyház társadalmi tanításának alapján.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!