2p

Januárban 329 millió euróval 24,713 milliárd euróra emelkedtek a jegybank nemzetközi tartalékai a decemberi 767 millió euró csökkenés után - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent legfrissebb adatokból.

A tartalékok szintje egy év alatt 6,555 milliárd euróval csökkent január végéig.  A jegybanki devizatartalék csökkenését elsősorban a lakossági devizahitelek forintosítása, illetve az államadósság belső, forintból történő finanszírozása, az önfinanszírozási program magyarázza.

Az MNB múlt havi nyilatkozata szerint a két program a nemzetközi értékelések és elemzések szerint is kiemelkedő mértékben mérsékelte a külső sérülékenységet, ugyanakkor időben elnyújtva, ütemezetten csökkentette a jegybanki tartalékokat, azaz a mérséklődés tervezett és prognosztizálható.

Januárban ismét megjelent a kimutatásban 111 millió euró értékű monetáris arany, aminek helyén a decemberi soron nulla szerepelt. Az MNB egy hónapja kiadott nyilatkozatában azt közölte, hogy a hozzávetőleg 100 ezer uncia mennyiségű aranyat nem értékesítette, hanem a piaci lehetőségekhez igazodva csereügyleteken keresztül befektette. A múlt havi aranykészlet nagyjából a tavalyi átlagnak megfelelő nagyságú, amikor 101 és 119 millió euró közötti értéket képviselt.

A jegybank kommunikációjából korábban már kiderült, addig engedi csökkenni a nemzetközi tartalékok szintjét, amíg az meghaladja a befektetők által elvárt mértéket, amelyet általában az éven belüli lejáratú külső adóssághoz viszonyítanak. 2016 szeptember végén (a rendelkezésre álló legutolsó adat) az éven belüli lejáratú külső adósság 18,4 milliárd euró volt. Guidotti-mutató alapján a devizatartalék szeptemberi végi 23,7 milliárd eurós értéke jelentősen, 5,3 milliárddal (28,8 százalékkal) meghaladta a rövid külső adósság összegét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!