5p

Oszkó Péter a Mészáros-jelenségről, a magyar finanszírozási piac kettészakadásáról, politikai befolyásról, a kormányváltás esélyéről. Meg a buta három mondatos politikusokról. Interjú az mfor-on.

A tisztességes verseny és döntés kivétel, ami erősíti a szabályt

Forduljunk rá a közügyekre. Foglalkozik még a politikával, megkeresik mostanában a pártoktól?
 
A mostani politikai élet nem kedvez a magamfajtának.
 
Mert, milyennek kedvez?
 
Azoknak, akik három buta mondatot el tudnak mondani és azzal hergelni tudják a tömegeket. Azoknak, akik lelkiismeretfurdalás nélkül töltik az idejüket a politikában, anélkül, hogy legalább csekély mértékben foglalkoznának az ország dolgaival. Ez, ami most van, nem az én világom. A közügyektől azért teljesen nem fordultam el, az igazán fontos kérdések továbbra is foglalkoztatnak - ha nem is túl gyakran, de olykor azért még publikálok ilyen témákban is. Ha a gazdaság állapotáról kell elmondanom a véleményemet, azt is szívesen elmondom. Nemrég egy aktív parlamenti képviselő keresett meg azzal, hogy mit gondolok az eurózónához való csatlakozásról. No, ez egy releváns kérdés, érdemesnek is tartom, hogy beszélgessünk róla.
 
Az igazán releváns kérdés szerintem az, hogy kormánypárti volt-e az illető. Mert ha igen, az érdekes fordulatot jelezne a hatalom gondolkodásában.
 
Erre nem szeretnék válaszolni, és én nem is ezt tartom fontosnak.
 
Mekkora esélyt ad arra, hogy 2018-ban az ellenzék leváltja az Orbán-kormányt?
 
E tekintetben valószínűleg a sordódók tömegvéleményét képviselem: a közvéleménykutatók által megkérdezettek nagy része szerint a Fidesz nem fogja elveszíteni a következő választást. Ez az általános közhangulat. A politikában persze semmit nem lehet tökéletesen megjósolni, de a jelenlegi kilátások nem azt sejtetik, hogy radikális változások előtt állunk.
 
Nem annyira üzleti, mint inkább kulturális befektetés a Művészetek Völgye fesztivál. Mi lenne a válaszuk, ha Mészáros Lőrinc bejelentkezne Kapolcsért azzal, hogy a fesztivál jól illeszkedne az épülő balatoni portfoliójába?
 
A Művészetek Völgye összetett tulajdonosi szerkezetben, bonyolult viszonyrendszerben működik. A fesztivál addig létezik, amíg a jelenlegi szervezőcsapat tartja a kezében és a helyi közösség támogatja. Ez nem egy olyan érték, amit csak úgy einstandolni lehet. A szervezők tudása nélkül nem működne a fesztivál, ők látják át a közösségi kapcsolatokat, az értékesítés logikáját, a porgramstruktúrát. Strómanokra építve nem lehet sikeres fesztivált rendezni.
 
És ha az OXO-csoport ajtaján kopogtatna Orbán Viktor földije?
 
Ugyanez a válaszom. A kockázati tőkebefektetési tevékenység teljes egészében csapatfüggő és csak akkor tud sikeres maradni, ha nem fertőzi meg a politika.
 
Mit gondol általában a Mészáros Lőrinc-jelenségről?
 
Ismert a véleményem és semmiben nem változott. A politikai korrupció gazdasági és morális értelemben is kikezdi a társadalmat, tönkreteszi a versenyképességet, civilizációs értelemben rombolja az ország, a nemzet érdekeit. Ha nem érdemeik és tevékenységük alapján nyernek vállalkozók vagy beruházók, ha nem képességi alapon alakul ki a gazdasági elit, hanem a politikai kapcsolatrendszerben elfoglalt helyeik alapján kap lehetőséget bárki, az generációkra behozhatatlan hátrányt jelent az országnak. Ez a politika jóvátehetetlen rombolást végez, hiszen nem csak adott pillanatban okoz pénzügyi, gazdasági károkat és csapolja meg az ország gazdasági tartalékait, hanem teljes felnövekvő generációkat oktat arra, hogy a feltétlen politikai lojalitás, a vak engedelmesség és a gerinctelenség az egyetlen módja az előremenetelnek.
Nyilván nincs olyan periódusa Magyarország modernkori történetének, amikor valamilyen mértékben ne lett volna jelen a politikai korrupció, de én nem ismerek olyan időszakot, amikor ez hivatalos, bevallott, sőt, büszkeségre számot tartó gyakorlat lett volna. 2010 előtt is volt korrupció, miniszterként én magam is több ügyben indítottam eljárást, sőt volt, hogy feljelentést is tettem ha visszáságokra bukkantam. Éppen azért, mert ez akkor még nyilvánosan elítélendő, megvetendő gyakorlat volt, ha sajnálatos módon elő is fordult. Ma ehhez képest hivatalos politika, a kormányzat által nyíltan támogatott jelenség, ahol a tisztességes verseny és döntés a kivétel, ami erősíti a szabályt. Ebből pedig nem lesz egészséges, felzárkózó társadalom, ennél nagyobb pusztítást nem lehet végezni az országban.

Életrajz

Oszkó Péter 1973-ban született. Jogi diplomát szerzett. Pályája első felében több tanácsadó cégnél is dolgozott, de a közvélemény a Deloitte tanácsadó adópartnereként ismerhette meg. Majd 2009-ben a Bajnai-kormány pénzügyminisztere lett. 2010-től az OTP kockázati tőkebefektetési üzletágát irányította, 2014-ben saját vállalkozásba kezdett, OXO név alatt alakította ki saját cégcsoportját.

 
Baka F. Zoltán

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!