3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az unió statisztikai hivatal ismét felülvizsgálta a minimálbér összegét a különböző tagállamokban, mely alapján kiderült, hogy a januártól végrehajtott hazai emelés a második legnagyobb volt a közösségen belül.

Az Eurostat félévente vizsgálja felül a tagállamok minimálbéreit, így 2013 elején ismét esedékessé vált a következő összesítés. A minap megjelent statisztika szerint bár még mindig jelentős a leszakadásunk ezen a téren a nyugati országokhoz képest, a régióban előrébb léptünk pár fokot, az átlagot viszont még így sem sikerült meghaladni.

A statisztika szerint a 2012-es 295,6 eurós magyar minimálbér 2013-ra 340,6 euróra (98 ezer forintra) emelkedett, ami 15 százalékos növekedésnek felel meg. Forintban számolva az emelés mindössze 5 százalék közelében van, az euróban történt ennél nagyobb százalékos váltzás a forint árfolyamából fakad.

Ezzel a minimálbért törvényileg előíró országok rangsorában 3 helyet sikerült előre lépnünk, de százeurókkal vagyunk még így is lemaradva a nyugat-európai bérszínvonaltól. Míg tavaly még csak Romániát és Bulgáriát tudtuk, idén már a cseh és a szlovák minimálbérért foglalkoztatott dolgozótól is jobban fizetettnek számít a hazai alkalmazott. Bulgária esetében egyébként hazánkhoz hasonlóan jelentős emelést eszközölt az ottani kormány, hiszen 14,8 százalékkal magasabb legkisebb bért írtak elő az idei évre vonatkozóan. Lengyelországtól 36 euróval vagyunk lemaradva, Szlovénia pedig ebből a szempontból sokkal "nyugatibb" hazánknál, hiszen legalább 783,6 euróért dolgoznak az ottani alkalmazottak.

Változatlanul Luxemburgban a legjobb

Az Eurostat adatai szerint továbbra is Luxemburgban a legmagasabb a minimális fizetés, hiszen ott legalább 1874,2 eurós fizetést írnak elő a jogszabályok (ez jelenlegi árfolyamon valamivel több mint 545 ezer forintnak megfelelő összeg). Ezzel egyébként az egész Unióból kiemelkedik az ország, hiszen a második helyen álló Belgiumban is százeurókban mérhető a lemaradás; itt legalább 1501 eurót kell adni az alkalmazottnak a törvény értelmében. Innentől kezdve pedig egészen szoros a mezőny a minimálbérek tekintetében, hiszen míg Hollandiában a harmadik legnagyobb a fizetés alsó határa, 1469 euró, addig Írországban 1461, Franciaországban pedig 1430 eurót írnak elő a törvények minimálisan.

(Törvényi előírás a kötelezően kifizetendő legkisebb bérre nincsen Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Cipruson, Svájcban, illetve a skandináv országokban)

Megnéztük még ugyanakkor azt is, hogy egy év alatt hol milyen mértékű változásokat eszközöltek a kormányok. Az már cikkünk elején kiderült, hogy Magyarországon az uniós statisztika alapján 15,2 százalékkal növekedett a minimálbér, ami a második legmagasabbnak felel meg. Ennél lényegesen nagyobb, 25 százalékos emelésről döntöttek Litvániában. Itt 231,7 euróról 289,6 euróra emelték a kötelezően adandó legkisebb bért. Ugyanakkor volt két olyan tagállam is Unión belül, ahol nem is változatlanságról, hanem csökkenésről árulkodik a statisztika. Túl nagy meglepetést nem okoz talán, hogy ebből a szempontból a legdrasztikusabb változást a görög minimálbéreseknek kellett elviselniük, mivel a tavalyi 876,6 eurós bér 683,8 euróra csökkent (-22 százalék). Keleti szomszédunknál, Romániában pedig 2,8 százalékkal 157,3 euróra csökkent a legkisebb bér, ám ez nem a kormány változtatásának eredménye, hanem a lej árfolyamának hatása. Victor Ponta kormánya ugyanis az IMF engedélyét kérte év elején ahhoz, hogy 700-ról 800 lejre emelhessék a minimálbért.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!