4p

Széles sávban, 290 és 350 között mozoghat a forint árfolyama az euróval szemben 2012-ben - hangzott el egy keddi sajtóbeszélgetésen. A szakemberek szerint további kiigazításra lesz szükség az idei büdzsében, többek között azért, mert még az egy százalékos gazdasági visszaesésről szóló prognózis is optimistának számít. Mfor.hu tudósítás.

Álom a fél százalékos növekedés is

"Mi egy százalékos gazdasági visszaeséssel számolunk 2012-ben, és még ez is egy óvatos, optimista jóslat" - vázolta fel Szántó András, az Equilor deviza üzletágának vezetője a cég keddi sajtóbeszélgetésén. A gazdaság visszaesése elsősorban az export mérsékelt lassulásának, valamint a belső fogyasztás és a beruházások jelentős csökkenésének lesz köszönhető a szakemberek szerint. Emellett a hitelezés drasztikus visszaesése is rontja a gazdaság kilátásait. 

Az Equilor elemzői arra számítanak, hogy a költségvetésben is jelentős kiigazításra lesz szükség idén, a kiadáscsökkentés és a bevételnövelés pedig egyaránt a gazdaság lassulását erősíti. Szántó András szerint a gyenge kereslet ellenére az infláció nem csökken majd, ami főleg a nyersanyagárak tartós áremelkedésének és az árfolyamhatásnak köszönhető. 
"A következő hónapokban az IMF-megállapodás hozhat egy olyan megnyugvást, ami csökkentheti a kötvényhozamokat és a CDS-felárunkat. Ugyanakkor reálisan nem gondoljuk azt, hogy a 200 körüli CDS a következő két évben elérhető lenne" - emelte ki az Equilor szakembere. Szántó szerint fontos gazdaságpolitikai kérdés lesz a kormány számára, hogy a 7-8 százalékos piaci hozamok mellett felhasználja-e a jóval olcsóbb IIMF-forrást, hiszen ez akár 50-200 milliárd forint közötti megtakarítást is jelenthet a kamatkiadásokban. 

Az Equilor rövidtávon arra számít, hogy egy érdekes sakkjátszma bontakozik ki a nemzetközi szervezetek és a magyar kormány között, érdekes lesz, hogy ki miben enged majd. A várható megállapodás ellenére a szakemberek szerint nem nagyon látunk majd 290 alatti euróárfolyamot 2012-ben, felfelé pedig akár 350-ig is elmehet a jegyzés, de ha nem lesz jelentős megrázkódtatás Európában vagy Magyarországon, akkor 320 feletti árfolyam sem valószínű. 

"Néhány nappal ezelőttig egyértelmű volt az 50 bázispontos kamatemelés, azonban a hangulat javulásával most a tartás, a 25 bázispontos emelés és az 50 bázispontos szigorítás közül bármelyik forgatókönyv elképzelhető" - mondta Szántó András a kedd délutáni kamatdöntés kapcsán. Szerinte ha nem emelnek a döntéshozók, az sem lesz komoly hatással a forintra, hirtelen megugrás után lassú visszakapaszkodást hozhatna. 

A tőzsdén a Fotex lehet a nyerő

A magyar blue chipek többségére semleges kilátást fogalmaztak meg az Equilor elemzői, vagyis kivárásra lesz érdemes játszani ezekkel a papírokkal. A Mol esetében például a jelenlegi 19 ezer forint körüli szinteken már nehéz olyan pozitív impulzust találni, ami még feljebb mozdíthatná az árfolyamot, a fundamentumok idén nem indokolnak 20 ezer feletti árfolyamot - mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. 
Az OTP kapcsán a szakember hozzátette: 4000 forint körül már nehéz vételre ajánlani a bankpapírt, tovább romló portfólióval és magas céltartalékolással kalkulálnak. A sajtóbeszélgetésen az is elhangzott, hogy az Equilor a Fotex-részvényekben lát komoly fantáziát, a papírok 250 forint körül jó vételnek bizonyulhatnak, akár duplázhatnak is idén. 

Mibe fektetne idén az Equilor?

A befektetési tanácsadó szakemberei szerint nemzetközi viszonylatban ugyanazok a problémák mozgatják a piacot, amik 2011 elején. A legnagyobb kérdés most is az, hogy egyben marad-e az eurózóna, a szakemberek szerint nem esik szét a valutaövezet, de a perifériás országok számára fájdalmas lesz az idei év. 

Amerikában az elnökválasztás határozhatja meg az évet, komoly költségvetési átalakításra nincs sok esély, várhatóan egyszer vagy többször fel kell majd emelni 2012-ben is az adósságplafont - emelte ki Kuti Ákos. A Fed további likviditásbővítésére szerinte akkor van esély, ha az amerikai gazdaság év közben 2-3 százalékos visszaesést mutat majd. 

A sajtóbeszélgetésen a szakemberek felvázolták az általuk ideálisnak tartott portfóliót az idei évre. Magyar eszközökből összeállított portfólió esetén szerintük 30 százaléknyi inflációkövető magyar kötvény mellett 30 százaléknyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet érdemes venni, ezekhez 15 százaléknyi Fotex-részvényt, 10 százaléknyi Telekom- és Richter-papírt, valamint 5 százaléknyi Molt.
 
Beke Károly
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!