3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Európai Központi Bank (EKB) jelentősen javította az euróövezetre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését, de továbbra sem számít arra, hogy középtávon el tudja érni inflációs célszámát, így nyitva tart minden döntési lehetőséget a gazdaság élénkítését célzó intézkedéseiről - derült ki Mario Draghi, az EKB elnöke által elmondottakból.

Az EKB kormányzótanácsának kamatdöntő ülése után Frankfurtban csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján Draghi elmondta, hogy az euróövezet gazdasága idén 2,4 százalékkal, jövőre pedig 2,3 százalékkal növekedhet. A 2019-es évre 1,9 százalékos, a 2020-asra pedig 1,7 százalékos gazdasági növekedést várnak. A szeptemberi prognózishoz képest az idei növekedés mértékét 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,5 százalékponttal, a 2019-est pedig 0,2 százalékponttal emelték meg az EKB elemzői.
 
           
Annak reményében, hogy a gazdasági növekedés gyorsulása felpörgeti az inflációt, az EKB kissé emelte jövő évi inflációs előrejelzését. Idén, 1,5 százalékkal, jövőre 1,4 százalékkal, 2019-ben 1,5 százalékkal, 2020-ban pedig 1,7 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak. A szeptemberi előrejelzéshez képest 0,2 százalékponttal emelték meg a jövőre várható infláció mértékét, a többit nem változtatták meg.
 
Az EKB árstabilitásnak azt tekinti, amikor az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, de ahhoz közeli értéken van. A mostani előrejelzés szerint ezt az inflációs célszámot a következő években sem sikerül elérni.
 
A sajtótájékoztatón Draghi kijelentette, hogy az infláció továbbra is nyomott, még mindig nincsenek meggyőző jelei a fenntartható ütemű emelkedésnek, ezért továbbra is szükség van jelentős monetáris stimulusokra. Ugyanakkor hozzátette, a két hónappal ezelőttihez képest jobban bízik abban, hogy az inflációs célszám elérhető.
 
A kormányzótanács csütörtökön változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét. A testület arra számít, hogy az irányadó kamatok tartósan, a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább a mostani szinteken maradnak.
A kormányzótanács megerősítette, hogy szándékában áll havi 30 milliárd eurós keretösszeggel az eszközvásárlási programot januártól 2018. szeptember végéig folytatni, illetve szükség esetén ennél is tovább, legalább addig, amíg az inflációs pályának az EKB inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!