3p

Ahogy az várható volt: a kormány egyik legnagyobb öngólját leplezni hivatott, internetről szóló nemzeti konzultáció 20 kérdése közül több elég bugyutára sikerült. Bár, aki konzultálni szeretne az internetről, az vélhetően nem is érti, hogy mi ez az egész.

Kedden felkerültek a internetkon.hu-ra azok a kérdések, amelyekből a hónap végére kormány-előterjesztés készül. Ezek közül pár arra vonatkozik, hogy mi legyen olcsóbb és mi legyen ingyen, egy másik csoportba azok tartoznak, amelyeket egészen biztosan nem egy internetes konzultáció keretében kell eldönteni, a harmadikba pedig azok, amelyek olyan általános kérdéseket fogalmaznak, meg, mint pl. legyen-e hatékonyabb a bűnmegelőzés.

Nézzünk párat az izgalmasabbak közül:

A nyitány máris erősre sikerült: szeretne-e kevesebbet fizetni a netért, esetleg a gonosz multik szolgáltatók terheit csökkentené, vagy úgy véli, hogy a pénz az államnál van a legjobb helyen, hogy minél több stadion épülhessen fejlesztés valósulhasson meg. Ide tartozik még a 4-es kérdés, vagyis, hogy legyen-e ingyen wi-fi minden településen. Ez utóbbira adható két válasz közül az egyik személyes kedvencem: nem kell, legyen inkább megfizethető árú az internet. Mondja már meg valaki, hogy az mennyi pontosan!

Eldönthetjük mi emberek azt is, hogy járjon-e kedvezményes internet rászorultsági alapon. (Remélem a következő konzultáció a szociális segélyekről, az ingyenes óvodai étkezésről és a családi pótlék mértékéről fog szólni).

A 11-13 kérdést összefoglalom: szeretnénk-e hogy a hatóságok hatékonyabban lépjenek fel az internetes bűncselekményekkel, zaklatásokkal szemben, esetleg szorosabbra fűzzük a nemzetközi együttműködést más szervezetekkel, vagy éppen ellenkezőleg, azt kívánjuk, hogy a felderítés lassabb legyen és eredménytelen? Hát, fogas kérdések.

Hasonló még a 17. számú, amely a torrentezés problémáját hivatott kezelni, a tegyük legálissá, a lépjünk fel hatékonyabban, illetve a legyen megfizethető tengelyen mozogva.

Gyönyörű vallomás még a 16. kérdés, amely azt boncolgatja, hogy az állam álljon-e át nyílt forráskódú szoftverek használatára, a drága licenszvásárlás helyett vagy sem. Én eddig abban a hitben voltam, hogy az állami szervek a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elve mentén döntenek arról, hogy egy adott feladatra elég-e egy a nyílt forráskódú program vagy fizetni kell érte. Ezek szerint tévedtem.

Sorolhatnám még a furcsábbnál furcsább kérdéseket és az azokra adható értelmetlen válaszokat, de felesleges. Az internetről szóló nemzeti konzultáció tökéletes folytatása a 150 forintos gigabájtonként fizetendő adó ötletének, amely részben teljesen ostobának néz bennünket, részben pedig rávilágít a döntéshozók digitális analfabetizmusára.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!