Eszeveszettül dübörgünk: majdnem 2000 évet gyorsult már a nők bérfelzárkózása!


Recseg-ropog a patriarchátus.

Őrület, milyen iramban száguldunk az egyenlő férfi és női bérezés felé. Az Accenture arról ír a közleményében, hogy felmérésük alapján a fejlett országokban 2080-ra egyenlítődhetnek ki a nemek között a fizetések, a fejlődőkben pedig 2168-ra - de van három furfangos fogás, amivel aztán a csajok végképp tövig nyomhatják a gázpedált, és további éveket faraghatnak le ebből a már így is bagatell - sőt, bágátell! - időtartamból.

A számokat arra alapozzák, hogy 28 ezer fős felmérésük szerint most 100 megkeresett női dollárra 140 férfidollár jut, de mivel a nők kisebb eséllyel találnak fizetett munkát, ez valójában - a rejtett hátrányok miatt - inkább 258 dollár körül van.

Erről a helyzetről a nők is tehetnek: a vizsgálat résztvevői közül a nőknek csak 27 százaléka választott olyan tanulmányokat, amik nagyobb fizetésű állásokkal kecsegtetnek, míg a férfiaknál ez 40 százalék volt. Csak 45 százalékuknak volt mentora, míg a másik tábor 58 százaléka hagyatkozhatott nála tapasztaltabbakra, felsővezetői pozíciókra meg a nők csak 41 százaléka tört, 51 százalékos férfitöbbség mellett. Kijött az is, hogy a nők kisebb valószínűséggel fogadják el gyorsan az új technológiákat (45 százalék vs. 63), és vesznek fel programozói vagy informatikai tárgyakat (68 vs. 83 százalék). A mostani munkaerőtrendeket alapul véve így jön ki a 2080-as és 2168-os egyenlítés.

CSED, GYES, GYED kalkulátor

Számítsa ki, hogy mennyi CSED, GYED, illetve GYED-re jogosult!
CSED, GYES, GYED kalkulátor

a világot persze Németh Szilárd tanításai nyomán tele is lehet szülni

Nem rossz, de a sebesség igazi szerelmeseinek az Accenture három darab csodatevő karriergyorsító fogást ajánl, melyekkel még jobban felpörgethetik a tempót. Azok a nők, akiknek Veszély a középső nevük, megtanulhatnak

  • karrierstratégiát építeni, magasra tett mércével, tájékozott döntésekkel
  • tudatosan használni a digitális technológiákat kapcsolatépítésre, tanulásra, munkára
  • meg egyáltalán, fejlesszék tudatosabban a digitális képességeiket.

Ezzel a három ravasz húzással lehetne az Accenture szerint ledolgozni a fejlett piacokon a menetidőből még 40 évet, a fejlődőkön pedig 102-t, szóval a 2020-ban diplomát szerző nők, már ha a nyugati féltekére születnek, röpke 24 év munka után már fel is kapaszkodhatnak a férfiak mellé, indokolt hát a pezsgőbontás. A világ kevésbé szerencsés felén ez 2066-ban következhet be, de egyrészt az élet, mint tudjuk, nem habos torta, másrészt meg nézzük már meg, honnan indultunk, héló!

Tessék, innen: ebben az 1989-es slágerben egy dolgozó nő arról énekel - ahelyett, hogy dolgozna - , hogy egy férfidollárra 63 női cent jut, de ez 50 évvel korábban még 62 volt, tehát a kiegyenlítődés majd 3888-ban jön el. Na most vessük össze ezt a friss jóslatokkal: ehhez képest a legrosszabb esetben is 1720 évet gyorsultunk, a legjobban pedig 1844-et. Tényleg nyaktörő tempó!

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.