3p

A forintpiacon kezd körvonalazódni az a kockázati forgatókönyv, hogy Magyarország nem jut megállapodásra új IMF/EU-hitelprogramról a valutaalappal és az unióval - vélekedtek az elemzők.

A Commerzbank felidézi Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozatát, amelyben a miniszterelnök leszögezte azt az álláspontját, hogy az EU nem támaszthat politikai feltételeket a hitelprogramról szóló megállapodás fejében, és egyértelművé tette azt is, hogy ha a brüsszeli bizottság negatívan értékelné a magyar kormány válaszait a kötelezettségszegési kérdésekben, akkor az Európai Bíróságnak kell majd döntenie.

A Commerzbank szerint "aligha tekinthető biztatónak" az eurójegybank (EKB) múlt heti állásfoglalása a vitatott magyar jegybanktörvény módosítása ügyében. A cég értelmezése szerint az EKB-t továbbra is aggasztja "magyarországi testvérintézményének szuverenitása", és "egyértelműen nem találja úgy", hogy aggályait a javasolt törvénymódosítások megfelelően rendeznék.

Mindez a Commerzbank szerint rossz hangulatot teremt a forintpiacon, és "közeleg a 300 forint/euró fölé gyengülő forintárfolyam kockázati forgatókönyve".

A magyar törlesztéskockázati árazások "ismét elszakadtak" a térségi átlagtól. A Commerzbank szerint az ország CDS díjszabásai az elmúlt kereskedési hét zárásában csaknem 400 bázisponttal - tízmillió euró névértékű ötéves szuverén kötvénykötelezettségre számolva közel 400 ezer euróval - haladták meg Csehország, Lengyelország, Románia és Oroszország CDS-árazási átlagát.

Az elmúlt napokban más nagy londoni házak elemzői is az IMF/EU-tárgyalások elhúzódásának esélyére, illetve a megállapodás elmaradásának kockázatára hívták fel a figyelmet.

Az Eurasia Group szerint bár a magyar kormány reményei szerint az EU-nak javasolt engedmények lehetővé teszik az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások rövid időn belüli megkezdését, ez azonban "valószínűtlen".

Az Eurasia úgy ítélte meg, hogy még nem teljesültek maradéktalanul az Európai Bizottság által támasztott feltételek, és ezért a ház valószínűnek tartja, hogy a brüsszeli testület további engedményeket fog kérni a magyar kormánytól.

A cég szerint változatlanul 65 százalékos esélyt adnak arra, hogy végül létrejön a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti hitelprogramról, bár az Eurasia szakértői szerint az odáig vezető folyamat továbbra is nehéz lesz, tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök "kemény tárgyalási alapállására".

Az Eurasia Group szerint "több mint elméleti" annak az esélye is, hogy végül nem jön létre megállapodás az IMF/EU-programról; a ház ennek valószínűségét 35 százalékosra taksálta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!