2p

Csaknem üres a jövő heti makronaptár, a statisztikai hivatal a keresetek tavaly január-decemberi alakulásáról közöl jelentést, és kiskereskedelmi, lakásépítési adatok is megjelennek.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek tavaly január-decemberi alakulásáról szóló adatokat. Tavaly novemberben  a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt 9,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A tavalyi év első 11 hónapjában a bruttó keresetek 6,2, a nettó 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, az időszakra vonatkozó 0,3 százalékos inflációval számolva 7,5 százalékos reálkereset emelkedés adódik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közli részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2017. január végi helyzetéről. Az előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszere 123,4 milliárd forint többlettel zárt januárban, ami kedvező a tavaly januári 92,4 milliárdos többlethez képest. A központi költségvetés 65,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 25,5 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok 32,0 milliárd forintos többletet mutattak - írták. A 2017-es kedvező makrogazdasági előrejelzések mellett az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél reális és teljesíthető - írta az NGM.

Csütörtökön a kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberi és egész éves adatának második becslése jelenik meg a KSH ismertetésében. A feburár 3-án kiadott első becslés szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évi 5,8 százalék után. Tavaly decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6, a naptárhatástól megszűrve 3,2  százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Pénteken a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi egész éves adatát közli a KSH. Tavaly az első három negyedévben 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21 414 volt, ami csaknem két és félszerese annak, mint amennyi az előző év azonos időszakában volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!