2p

Budapesten ennél is jobban.

A lakásárak tavalyhoz hasonlóan az idén is országosan 5-10 százalékkal nőhetnek, a fővárosban ennél nagyobb, míg a kisebb településeken inkább 5 százalékos átlagos növekedés várható  - derül ki az FHB legújabb lakásárprognózisából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. A lakásárak további növekedését a kedvező makrogazdasági kilátások, a bérek folyamatos emelkedése, és a foglalkoztatás bővülése is segíti.

A közleményben emlékeztetnek, hogy az MNB decemberi inflációs jelentése szerint 9,6 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek 2018-ban, a lakossági reáljövedelem pedig 4,1 százalékkal emelkedhet. Mindez pozitívan hat a háztartások jövedelmi helyzetére, és így a lakáspiaci keresletre is.

A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint az idén jelentősen emelkedhet a használatba vételi engedélyek száma, csak a fővárosban közel 10 ezer újépítésű lakás átadása várható, míg az Otthon Centrum gyűjtése szerint vidéken további 3400 otthont adhatnak át. Az új lakások tömeges elkészülése hatással lehet a használt lakások piacára is, hiszen az új építésű lakásokba költözők vélhetően eladják korábbi ingatlanjaikat. Az új és a használt lakások piacán mindezek hatására a kínálat bővülése várható, így az FHB szerint mindkét esetben lassulhat az árnövekedés. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az újépítésű lakások árait nagyban befolyásolják majd a dráguló építőanyagok és a munkaerőköltségek.

A lakáspiaci hitelezés várhatóan a jövőben is kedvezően alakul, az alacsony kamatkörnyezet miatt a hitelfelvételi kedvben nem számítanak változásra, ez továbbra is támogatja a lakáspiaci keresletet. A hitelfelvételnél az egyedüli kockázatot a kamatok emelkedése jelentheti, azonban megjegyezték, hogy egyre többen élnek a hosszabb (5-10 éves) kamatperiódusra fixálható törlesztésű hitelekkel, hogy csökkentsék ezt a kockázatot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!