1p

Minden tizedik magyar gazda vásárolt állami területet a földárveréseken - közölte a földművelésügyi miniszter a Magyar Hírlappal. Fazekas Sándor a lap pénteki számában megjelent interjúban elmondta azt is, még nincs döntés arról, hogy lesz-e harmadik köre a földértékesítésnek, az azonban biztos, hogy lesz még egy olyan forduló, amelyben halastavakat, gyümölcsösöket kínálnak eladásra.

A miniszter tájékoztatása szerint március 22-ig 44 800 hektár földet adtak el 122 vásárlónak a második árverési körben. Az adatok csak a három hektár feletti területekre vonatkoznak, az ennél kisebb parcellák értékesítése is folyamatos - jelezte.

Fazekas Sándor szerint megdőlt az ellenzék érve, hogy a fideszesek akarják megszerezni az állami földeket, hiszen az árveréseken nagyobb a kínálat, mint a kereslet.

A szaktárca vezetője szólt arról is, hogy a tejtermelőknek nyújtott 11 milliárd forintos rendkívüli támogatás mellett lehetséges tárolási és intervenciós beavatkozás is, de ezeket a lépéseket egyeztetni kell az unióval. 

Azt mondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz csak akkor szabad hozzányúlni, ha jobb és eredményesebb lesz a működése.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!