2p

Évtizedek óta nem volt olyan alacsony a mézhozam Magyarországon, mint 2014-ben. Ez a szakemberek szerint elsősorban a kedvezőtlen időjárás következménye - írta a Népszava kedden.

A lap szerint hozzávetőleg feleannyi "folyékony arany" került tavaly a hordókba, mint az elmúlt évtizedekben. Méhcsaládonként átlagosan nyolc-tíz kilogramm lett például az akácméztermés, miközben egy jó évben húsz kilogramm fölött alakul ez a mutató. Az átlagos esztendőkben Magyarországon a méztermelés évente 20-25 ezer tonnát tesz ki, a mennyiség azonban nagymértékben függ a növényi kultúrák aktuális állapotától és az időjárástól. A méztermés tekintélyes részét exportálják: évente 12–15 ezer tonnát.

A méhek teljesítményének csökkenése a szakértők szerint egyrészt a kedvezőtlen tavaszi és nyári időjárásra vezethető vissza. A hideg, esős idő ugyanis hátráltatta a mézgyűjtést. A másik tényező pedig az, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott egyes növényvédő szerek, illetve azok szakszerűtlen használata, továbbá a méhkolóniákat tizedelő paraziták elterjedése miatt jelentős számban pusztulnak a méhek mind Magyarországon, mind a világ többi országában.

A szakemberek szerint azonban mégsem kell idehaza mézhiánytól tartani - írta a lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!