2p

Tárgyalásos közbeszerzésen keres 1,2 milliárd dollár biztosítási összegű légiforgalmi irányítási felelősségbiztosítási fedezetre biztosítót a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A megkötendő szerződés április első napjától jövő év március utolsó napjáig tart. A légiforgalmi irányítási felelősségbiztosítási fedezetnek ki kell terjednie - földrajzi korlátozás nélkül - a repülésmeteorológiai szolgáltatással összefüggésben okozott károkra, továbbá az erőszakos cselekmények által okozott károkra, illetve a  terrorizmus és szabotázs kockázatokra is.

Ajánlatot az tehet, aki rendelkezik egy felsőfokú végzettségű és 5 év felelősségbiztosítási gyakorlattal rendelkező szakemberrel.

A közbeszerzésen való részvételre január 31-ig lehet jelentkezni. Az ajánlatkérő február 11-én közli, hogy kik jutottak a második fordulóba. A tárgyalást követően kerül sor a szerződéskötésre, amelynek a tervezett időpontja március 21.

Az egy évvel ezelőtt megtartott hasonló közbeszerzést az Allianz Hungária Biztosító Zrt. és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepének közös ajánlata nyerte, nettó 1,4 millió dollárral. Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke akkor 300 millió forint volt, az 1,4 millió dollár napi árfolyamon 273 millió forintnak felelt meg egy évvel ezelőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!