1p

Az óriási nemzetközi visszhangot kiváltó beutazási tilalmat felfüggesztette egy bírósági döntés. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy az érintettek szabadon beléphetnek az USA-ba.

Felfüggesztette a bíróság Donald Trump pénteki rendeletét, így nem utasíthatók ki azok a beutazók, akik a hét ország állampolgáraira kiterjedő elnöki döntés érvénybe lépésekor már úton voltak, de csak az amerikai repülőterekig juthattak, számolt be az index.hu. Körülbelül kétszáz emberről lehet szó. Azért nem több, mert sokakat már az Egyesült Államokba induló gépekre fel sem engedtek az érvényes beutazási, munkavállalási engedély ellenére sem.

A rendelkezés Irán mellett hat arab országra, Irakra, Szíriára, Jemenre, Szudánra Líbiára és Szomáliára vonatkozik.

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) fordult a bírósághoz vitatva a menekültek befogadását is felfüggesztő elnöki rendelet jogszerűségét, amely a beutazást egyelőre 90 napra tagadja meg a hét említett ország állampolgáraitól. Ez azonban nem jelenti, hogy szabadon távozhatnak a tranzitzónában rekedtek. Az elnöki rendelet jogszerűségének megvitatása után dől el, hogy beléphetnek az Egyesül Államokba vagy visszaútra kényszerülnek.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!