3p

"Közeledett Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk".

A nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az IMF-nél Reza Moghadammal, az IMF európai főosztályának igazgatójával, Willy Kiekens-szel, az IMF igazgatótanácsának tagjával és Christoph Rosenberggel, az IMF magyarországi tárgyalódelegációjának vezetőjével találkozott. Az egyeztetés arról folyt, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet majd elkezdeni a tárgyalásokat az elővigyázatossági hitel-megállapodásról.

"Most, hogy egy kör lezárult az Európai Unióval folytatott egyeztetések során a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban, eljött az idő, hogy egyrészt azokkal a témákkal foglalkozzunk, amelyek túlmutatnak a kötelezettségszegési eljárás keretein, másrészt pedig, hogy ki tudjuk terjeszteni az egyeztetést azokra az intézményekre, amelyek nem részesei a kötelezettségszegési eljárásoknak, így az IMF-re és az Európai Központi Bankra" - hangsúlyozta Fellegi Tamás. 

"Az álláspontok jelentősen közeledtek. Azt tudom mondani, hogy feltétlen az egyetértés közöttünk abban, hogy egy gazdasági-pénzügyi csomagról folynak az egyeztetések, annak az előkészítéséről van szó, tehát az IMF sem érdekelt semmilyen olyan politikai természetű feltételrendszerben, ami akadályozza, hogy a tárgyalások a gazdasági-pénzügyi kérdésekben elkezdődjenek. Természetesen ez a mi álláspontunk" - mondta a miniszter. "Mi azt gondoljuk, hogy a feleknek egyértelműen a gazdasági, a gazdasági-kormányzási kérdésekre kell koncentrálniuk, és a jelen helyzetben úgy ítéljük meg, hogy a szükséges kompromisszumos lépések a kötelezettségszegéssel kapcsolatban megtörténtek, tehát a mi részünkről nincs akadálya annak, hogy a tárgyalások elkezdődjenek" - mondta Fellegi Tamás.

"Abszolút bízom a megoldásban. A magyar kormány elkötelezett, ezt világossá tettük az elmúlt időszakban, Magyarország nem húzza az időt, nem játszik 'török kártyát', ahogy itt, Washingtonban fogalmaznak, hanem teljesen egyértelműen arra törekszik, hogy a tárgyalások minél hamarabb elkezdődjenek és sikeresen végződjenek. Ez a piac érdeke, ez az ország érdeke, ez a lakosság, ez a magyar emberek érdeke" - hangsúlyozta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter.

A "török kártya" kifejezés arra utal, hogy a török kormány korábban IMF-egyezmény lehetőségének lebegtetésével igyekezett javítani az ország tőkepiaci megítélésén, de hivatalosan sosem kérte a tárgyalások megkezdését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!