2p

Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és tanácsadójává kérte fel.

Az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős miniszter Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levelében kérte felmentését. A május 9-i keltezésű levelet a Miniszterelnökség juttatta el pénteken az MTI-hez. (mfor.hu szerk: Orbán Viktor már reggel bejelentette a közrádióban, hogy Varga Mihály vezeti majd a tárgyalásokat az IMF-vel.)

Fellegi Tamás levelében kifejti, tavaly decemberben azt a feladatot vállalta, hogy a kormány tagjaként irányítja és összefogja azokat az egyeztetéseket és erőfeszítéseket, amelyek az IMF/EU-tárgyalások megindítását célozzák.

"Úgy gondolom, ezt a feladatot sikerrel és maradéktalanul teljesítettem. A technikai akadályok elhárulását követően megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások, amelyek már a makrogazdasági és költségvetési politikánk részleteiről szólnak majd" - fogalmazott a távozó miniszter.

Fellegi Tamás azt is rögzítette, hogy megítélése szerint ennek irányítására és összefogására a továbbiakban olyan vezetőre van szükség, akinek átfogó és részletes pénzügypolitikai, ezen belül adóügyi és költségvetési tapasztalata van.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!