1p

A postások viszik ki a nyugdíjasok karácsonyi ajándékát év végén.

Hajrá Posta! - mondta Lázár János annak kapcsán, hogy idén ki viszi ki az Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasoknak karácsony előtt. Portálunk azért kérdezett rá erre, mert tavaly politikai cirkusz lett abból, hogy a Miniszterelnökség a kormányhivatali dolgozókkal vitette volna ki az utalványokat, nem a postával.

Az ötlet hamar elbukott, mert a kormányhivataloknak sem kapacitásuk, sem idejük nem lett volna erre a munkára. Az is kétségessé vált, hogy valóban megtakarítást jelentene-e, ha nem a postát vonják be. Ráadásul biztonsági kérdések is felvetődtek: az idősek ismerik a postást, aki rendszeresen járja a környéket, de a kormányhivatali dolgozókat nem. Így visszaélésekre, bűncselekmények elkövetésére is alkalmat adott volna ez a helyzet.

Idén újra kapnak Erzsébet-utalványokat az idősek, ezért arról érdeklődtünk a miniszternél a mai Kormányinfón, hogy a posta vagy a hivatalnokok kapnak megbízást az ajándék kézbesítésére.

Lázár reakciója az volt, hogy a posta tavaly is rendben elvégezte ezt a munkát (arról viszont nem tett említést, hogy nem ez volt az első számú megoldás). Azzal zárta mondandóját: Hajrá Posta!

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!