2p

A Balaton északi partjának legnagyobb szabadstrandja 22 ingyenes év után kér pénzt a csobbanásért.

Fizetős lett a zánkai szabadstrand, írja a balatontipp.hu, akik a partszakaszt a Balaton északi partja "egyik utolsó bástyájának" nevezték, mely most ledőlt.

illusztráció (MTI)

A bezárkózási folyamat évek óta tart már, mint a portál írja, előbb lezárták a 71-es főút melletti “kiskaput”, majd a közben az Erzsébet Táborok Alapítványhoz került “Zánkai Sport- és Rendezvényközpontban” megszüntették a Zánka felőli gyalogos, biciklis bejutási lehetőséget, most pedig jött ez a még drasztikusabb lépés.

Külsős, szállásfoglalással nem rendelkező vendégek hétvégéken vehetik igénybe a strandot

- mondja az új szabályzat, mely egészen pontosan azt jelenti, hogy a külsősök péntektől vasárnapig, naponta 9-19 óráig csobbanhatnak, pénzért.

A díjszabás a június 15-augusztus 31. közötti időszakban így alakul:

  • felnőtteknek 500
  • 3-14 év közötti gyerekeknek 400
  • 3 éven aluli gyereknek, diáknak, nyugdíjasnak 300 forint a belépő
  • a két felnőttre, két gyerekre érvényes családi belépő 1500 forintba kerül
  • kettőn felüli gyerekek után 200 forintot kell fizetni gyerekenként a családi jegy ára mellé
  • a felnőtt és kedvezményes jegyből 100-100 forintot elengednek 16 óra után

A díjrendszerben egyedülállő a 3 év alatti gyerekek befizettetése, írja a balatontipp. A balatoni strandok többnyire a 4 évesnél fiatalabb gyerek után nem kérnek belépőt.

A Zánkai Sport- és Rendezvényközpont területén lakók karszalaggal ingyenesen használhatják a strandot. A csúszdát ingyen lehet használni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!