2p

Még Bulgáriában is erősebb a demokrácia, mint nálunk.

Kijött a Freedom House 2018-as jelentése a demokrácia és a szabadságjogok állapotáról, a Hvg.hu pedig le is szemlézte. Eszerint Magyarország a legkevésbé demokratikus ország az Európai Unióban.

Magyarország még szabadnak minősül, de a demokrácia állapotát mérő 100 pontos skálán csak 72 pontot értünk el, míg az EU-mezőnyben a második legrosszabb eredményt felmutató Bulgária is 80 pontot szerzett. A régióban Románia is előz minket 84 ponttal. Lengyelország 85, Horvátország 86, Szlovákia 89, Csehország és Szlovénia 93, Ausztria pedig 94 ponton áll, az EU 28 tagállamából 16 is 90 pont fölött jár, vagyis a világ legdemokratikusabb országai közé tartoznak.

100 pontot is kiosztott a Freedom House, de csak két államnak, Finnországnak és Svédországnak. A lista másik végén Dél-Szudán van a maga 2 pontjával, illetve Tibet 1 ponttal, ám ez a terület nem számít önálló országnak.

Magyarországot külön kiemelte a jelentés, miszerint itt minden adott volt egy sikertörténethez, most mégis autoriter rendszerhez közelítenek az állapotok. Az ország populista vezetői konszolidálták a hatalmukat, közben viszont meggyengítették a demokratikus intézményrendszert, és már törvényi szinten is támadják a civil szervezeteket – írták.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!