3p

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 1,9 milliárd forintos veszteséggel zárta az elmúlt évet - derült ki a társaság pénteki közgyűlésén.

A tulajdonos magyar állam és a pénzintézetek elfogadták a vezérigazgató beszámolóját, miszerint a veszteséget az idézte elő, hogy a válság okozta hitelszegény időszakban a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak) adott hitelek mögé adott garanciákból "oroszlánrészt vállalt" a Garantiqa.

A közlemény szerint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. stratégiai célja, hogy készfizető kezességvállalásával minél több kkv jusson hitelhez, ez a válság idején csak fokozott kockázatvállalással valósítható meg. A tulajdonosok a társaság pénteki közgyűlésén ennek megfelelően elfogadták a társaság tavalyi veszteségéről szóló beszámolót.

A növekvő kockázatvállalás magasabb díjakat feltételez, de a cég az anticiklikus gazdaságpolitika jegyében továbbra is kedvezményes árakon nyújtja a szolgáltatást, hogy minél több kkv számára könnyíthesse meg a hitelekhez való hozzáférést. A Garantiqa kezességvállalása csökkenti a bankok kockázatát, és a kezesség mögött álló részleges állami viszontgarancia révén mérsékli a hitelező pénzintézetek tőkelekötési terheit, ami a válság idején nagymértékben javítja a bankok hitelezési hajlandóságát.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalásai, amelyek korábban a kkv-hitelek 8-9 százalékára terjedtek ki, a válság miatt megnövekedett kockázat-megosztási igény következtében ma már a szektor hitelállományának 14 százalékát fedik le. A növekvő piaci szerepvállalás, az alacsonyan tartott díjak és a garantált hitelek növekvő számú bedőlése miatt a társaság 2010-ben is veszteséges lesz, amit a tulajdonosok a 2010-es üzleti terv elfogadásával ugyancsak jóváhagytak.

"2011-ben kell visszaállítanunk a társaságot a nyereséges pályára, ehhez azonban már idén lépni kell. Ennek jegyében márciusban díjemelést hajtottunk végre, és további intézkedésekre is szükség lehet" - idézi a közlemény Radnai Györgyöt, a cég vezérigazgatóját. A társaság 2005 és 2009 között 125 ezer szerződés keretében több mint 49 ezer kkv hitelére vállalt kezességet, összesen 1.150 milliárd forint értékben. A vállalkozások ezekkel a garanciákkal összesen 1.400 milliárd forint hitelhez jutottak, amiért összesen 18,5 milliárd forint garanciadíjat fizettek a társaságnak.

A cég tevékenységével a bankok is jól járnak, hiszen a garanciadíj ellenében ez alatt az öt év alatt 66 milliárd forintot kaptak bedőlt hiteleik után a Garantiqától, és az állam viszontgaranciája révén 62 milliárd forinttal kevesebb tőkét kellett képezniük, mint amennyit a Garantiqa kezességvállalása nélkül kellett volna.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!