1p

Gazdaságélénkítő tervet dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amelynek célja, hogy az elkövetkező években tartósan három százalék fölött bővüljön a gazdaság - erről a tárca államháztartásért felelős államtitkára beszélt a Magyar Hírlapnak adott, a lap keddi számában megjelent interjúban.

Banai Péter Benő elmondta: jelentős hangsúlyt kívánnak helyezni a munkaerőpiaci lépésekre. Ilyen az egyre több területen, ágazatban meglévő szakképzett munkaerő-hiány pótlása, illetve a foglalkoztatás további növelése.

Megerősítette, hogy 2016-ban továbbra is stabilitás jellemzi az államháztartást, ami a kedvező reálgazdasági folyamatoknak köszönhető, így például a foglalkoztatottság növekedésének, a reálbérek emelkedésének, illetve a fogyasztás bővülésének. Így ugyanis növekednek a költségvetés foglalkoztatáshoz, illetve fogyasztáshoz kapcsolódó különféle bevételei.

Banai hozzátette: a lehetséges költségvetési mozgástér mértéke számos további tényező függvénye.

Az idén a kormány továbbra is 2,5 százalékos GDP-növekedést vár - mondta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!