3p

Magyarországon hosszútávon javulhat a befektetői hangulat és fejlődhet az ingatlanpiac, amennyiben az ország a politikai konszenzuson alapuló ír fejlődés útját követi - áll a Colliers International elemzésében, amely arra reagál, hogy az European Cities Monitor leminősítette Budapest és Magyarország üzleti légkörét.

Ha Írországot vagy Portugáliát vesszük példaként, az Európai Unióhoz csatlakozásuk időpontjában a gazdasági fejlődés és a befektetések valóban jelentősek voltak. Sok szakértő úgy véli, hogy Magyarország ezt a modellt fogja követni - ezzel a gondolattal indul az elemzés, majd rátér Írország elemzésére.

Az ír növekedés sem indult el varázsütésre az EU-csatlakozás következtében. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején még az ír kormány is nagy államháztartási deficittel küzdött, az adóterhek általában magasak voltak (az áfa például 35 százalék volt). A 80-as évek közepén ráadásul az ország gazdasági recesszióba került, amelynek következtében a kormány megszorításokat vezetett be. Így például szűkítette az egészségügyi és szociális ellátórendszert, átalakította az adórendszert, amelyen keresztül ösztönözte a munkavállalást is. Létfontosságú volt azonban, hogy ezeket a döntéseket az ellenzék is támogatta. Az intézkedések eredményeként Írországnak hamarosan sikerült felzárkóznia Európához, majd 2003-ra az egy főre jutó GDP már az EU átlaghoz képest 140 százalék volt.

Írországhoz hasonlóan a magyar kormány is az erőforrásai felett költekezett. Az mindenképpen dicséretes, hogy a "jobb megelőzni, mint gyógyítani" elv alapján a kiadások lefaragásához nem várták meg a recesszió megérkezését - olvasható az elemzésben. Az ír modell követéséhez Magyarországon is szükség lenne konszenzusra a megszorító intézkedések és az adóreformok kapcsán, amely hozzájárulna az üzleti, befektetői környezet bizalmának erősítéséhez, a munkaerőpiac kifehérítéséhez.

Ha ezek a feltételek megvalósulnak, a magyar gazdaság növekedése visszaállhatna a 4-5 százalékos - vagy még ennél is magasabb - szintre.

Az ingatlanpiac területén jelentős fejlődés várható. Budapesten 2 millió négyzetméter körül van az "A" kategóriájú irodák alapterülete, míg Bécsben 10,2 millió négyzetméter az ilyen irodafelület. Az ingatlanfejlesztők ugrásra készen állnak arra, hogy a magyar piaci réseket kitöltsék, amint a gazdaság ismét kiszámítható (4-5 százalékos) fejlődési pályára áll. Számos "megaprojekt" fekszik a tervezőasztalon, amelyek ha a következő 5 évben megvalósulhatnának, az iroda piac kínálatát legalább 1 850 000 négyzetméterrel bővítenék.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!