2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter szerint hazája eltökélt, hogy megmutassa, képes túlteljesíteni az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előirányzott pénzügyi célokat.

A politikus minderről a The Financial Times című lapnak adott interjújában beszélt. Elmondta, a kormány még mindig erős ellenállásba ütközik a strukturális reformok, így egyebek között az önkormányzati szférában és a veszteséget termelő állami vállalatoknál szükséges, 50 ezer fős elbocsátásokat igénylő változtatások terén.

Papakonsztantinu szerint az év első hat hónapjában sikerült a költségvetési hiányt 45 százalékkal lefaragni. Görögország a szükségesnél több intézkedést foganatosított, hogy a deficit a bruttó hazai össztermék (GDP) 13,6 százalékáról 8,1 százalékra csökkenjen - számolt be.

Az EU, az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) 30 tagú küldöttsége a héten utazott Görögországba a reformok felülvizsgálatára. A három szervezetből álló, úgynevezett trojka hónapokkal ezelőtt 110 milliárd dolláros segélycsomaggal mentette meg Görögországot a csődtől.

A görög pénzügyminiszter a csomagról szólva elmondta: a képviselők minden bizonnyal elégedettek lesznek az elért eredményekkel, így a kormány számára lehetővé válik a következő, 9 milliárd eurós részlet szeptemberben esedékes lehívása.

Papakonsztantinu szerint - elsősorban a kiadáscsökkentés révén - Görögország túlteljesíti a célokat, és okkal optimista afelől, hogy a bevételek területén is megfelelnek az elvárásoknak. A második félévben a bevételeket növelő források között szerepel az áfa mértékének 4 százalékos emelése révén befolyó összeg.

A közszféra béreinek, valamint a nyugdíjaknak a lefaragása további kiadáscsökkentő elemként jelenik meg - mondta a tárcavezető. Ugyanakkor elismerte, vannak "veszélyes területek", amelyek alááshatják a pénzügyi konszolidációt. Ezek között említette a kórházak állandó túlköltekezését.

A gazdaság helyzetéről szólva elmondta: a recesszió mértéke a korábban jósolt 4 százalék helyett 3-3,5 százalék lehet.

Papakonsztantinu úgy véli, a tüntetéssorozatok és sztrájkok után a fennmaradó reformokat a lehető legrövidebb időn belül el kell fogadni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!