1p

A görög pénzügyminiszter reményei szerint Görögország napokon belül lehívhat abból a segélycsomagból, amelynek aktiválását pénteken kérte az ország kormánya.

Jeórjiosz Papakonsztantinu kijelentette: "Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy nem lesz probléma a finanszírozással. Néhány nap elteltével lehívhatunk az összegből". A pénzügyminiszter elmondta, a döntést az elmúlt napok történései alapján hozták meg, különös tekintettel arra, hogy az Eurostat a korábbinál nagyobb államháztartási hiányt hozott ki a tavalyi évre vonatkozóan: GDP-arányosan 13,6 százalékot a korábbi 12,7 százalékkal szemben.

Az Eurostat egyúttal jelezte: továbbra is fenntartásainak ad hangot a Görögország által jelentett adatok minőségét illetően, ezért nem zárta ki, hogy a tényleges tavalyi hiány a bruttó hazai termék 13,6 százalékánál is magasabb lehet.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!