2p

A lengyelországi kiskereskedelemben tervezett különadó mintájára tavasszal újabb olyan intézkedésről dönthet a kormány, amely a nagy forgalmú áruházláncok számára az eddiginél arányosabb közteherviselést ír elő - írta szerdán a Magyar Idők.

A napilapnak Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa azt mondta: ha kedvezően alakul a lengyelországi kiskereskedelemben tervezett különadó sorsa, annak mintájára a jövő évi költségvetés tavaszi tervezésekor olyan intézkedésről dönthetnek, amely az arányosabb közteherviselés és a piaci erőviszonyok kiegyenlítődése érdekében újabb adónemet vagy díjfizetési kötelezettséget ró a nagy forgalmú áruházláncokra.

A lengyel különadó az elképzelések szerint a legalább havi 1,5 millió zloty (105 millió forint) bevételt elérő kereskedelmi vállalatokra vonatkozik majd, míg az alacsony forgalmú kisebb üzletek nem fognak adót fizetni.
 
 
A miniszteri biztos felidézte: Magyarországon a korábban sávos adókulcsok alapján megállapított élelmiszerlánc-felügyeleti díjat tavaly brüsszeli döntés nyomán kellett visszaállítani az eredeti, egykulcsos mértékre. Szatmáry Kristóf szerint ez a lengyel elképzelések kapcsán is várható, ezért most - mint mondta - figyelik a varsói eseményeket, Brüsszel reakcióját. Kiemelte: továbbra sem tettek le arról, hogy a progresszív adókulcsok miatt az év végén kivezetett élelmiszerlánc-felügyeleti díj után a nagy cégeket jobban bevonják a magyarországi közteherviselésbe.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!