2p

Inkább politikai nagyotmondásnak, mint realitásnak tűnik az az a brit kormányzati terv, amely azt tűzte ki célul, hogy csak britek dolgozzanak a helyi egészségügyben.

Miközben a brexit szavazás után még úgy tűnt, a nem várt eredmény kijózanítóan fog hatni, a miniszterelnöki poszton James Cameront váltó Theresa May a várt soft brexit helyett egy nagyon kemény utat választott. Az üzleti körök által irracionálisnak tartott, az Európai Uniótól egyre inkább távolódó brit politikára legfrissebb bejelentésével még rá is tromfolt.

Theresa May kedden azt jelentette be, hogy a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat "önellátó" a következő évtizedben. Amennyiben véghezvinnék valóban a tervet, akkor az Egyesült Királyságban praktizáló közel 88 ezer orvos negyedét kellene lecserélni, illetve a külföldieket hazaküldeni.

A terv gyakorlati végrehajtása nem lesz egyszer, mert a brit egészségbiztosító folyamatosan anyagi és személyi hiánnyal küzd. Igaz, az ígéretek szerint az évente most képzett 6000 fő helyett további 1500 orvostanhallgató járhatna egyetemre.

A terv valószínűleg a vidéki átlagszavazók körében, akik a brexitet is támogatták, igen népszerű lesz. Ugyanakkor a kormány által erőteljesen tolt "British people first" jelmondat a későbbiekben komoly gazdasági vagy szociális nehézségeket vethet fel. A brit gazdaság ugyanis nagyon komoly agyelszívást végzett Európa más országaiból, ami jelentősen hozzájárult az elmúlt időszak növekedéséhez. Ha önként lemondanak a prosperitásnak erről a forrásáról, akkor várhatóan számos olyan vállalat lesz, amely London helyett más európai nagyvárosba költözik, ahol a világszerte összegyűjtött állomány alkalmazása elé nem gördítenek akadályt.

Ma még az angol klubok a leggazdagabbak

Az ügy mellékszála lehet az is, hogy az elmúlt években egyre kevesebb angol sztárjátékossal, de egyre nagyobb gazdasági erőt felmutató focibajnoksággal mi lesz egy ilyen környezetben. Hiszen egy pincért vagy egy orvost még esetleg gond nélkül haza fognak küldeni a hazafias érzelmektől fűtve, de amikor a világ legjobb játékosait és edzőit kell lapátra tenni ugyanezen oknál fogva, az már nehezebb dió lesz.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!