2p

A civilekkel szemben sem lettünk bizalmatlanabbak, és a CEU-t sem akarjuk kiebrudalni az országból egy friss kutatás szerint.

Az aktuális kormányzati tervek és intézkedések megítélését vizsgálta a Publicus friss, reprezentatív kutatása, melyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek. A felmérés kimutatta, hogy hiába a kormány fáradhatatlan sorosozása, az emberek egyre kevésbé gondolják azt a milliárdosról, hogy Orbánék megbuktatásán munkálkodik. Az is kiderült, hogy a többség nem akarja kiebrudalni az országból a CEU-t, valamint hogy a civil szervezetek megítélése sem változott érdemben.

A Közép-Európai Egyetem kapcsán azt mutatták a válaszok, hogy a megkérdezettek kétharmada nem ért egyet a CEU ellehetetlenítése irányába tett kormányzati lépésekkel.


A januárban mértekhez képest a nyolc százalékpontnyival többen gondolják úgy, hogy a kormány intézkedéseiben érintett civil szervezetek az ország számára inkább hasznos tevékenységet folytatnak, így már több mint minden második megkérdezettnek ez a véleménye. Az is igaz ugyanakkor, hogy a civilek munkáját károsnak látók aránya is hasonló léptékben nőtt, így a kérdésben a társadalmi megosztottság mértéke érdemben nem módosult. Viszont egyre kevesebben semlegesek a témában.


A civil szervezetek szerepével kapcsolatos kérdések társadalmi megítélése a kampány ellenére elmúlt három hónapban érdemben nem változott, bár azt egyre kevesebben gondolják, hogy a civiltörvényt a szervezetek meggyengítésére terjesztette be a kormány. Egyre kevesebben gondolják azt is, hogy Soros György a magyar kormány megbuktatására törekszik.


Továbbra is a választók több mint fele az EU-t tekinti hazánk természetes szövetségesének, ám a fél évvel ezelőtti kutatáshoz képest hibahatáron belülre csökkent azok aránya, akik szerint Oroszországhoz kellene közelednünk.


Mindeközben, ezen idő alatt, majd' háromszorosára növekedett azok aránya akik szerint hazánk külpolitikája Oroszország érdekeit szolgálja, és tíz százalékponttal azoké, akik szerint Oroszország veszélyt jelent hazánkra.


Ezen folyamatok nem befolyásolták a választók EU iránti elköteleződését, tízből hat válaszadó továbbra is az EU tagságunk mellett szavazna egy erről szóló esetleges népszavazáson.



mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!