2p

Európa-szerte egyre nagyobb mérteket ölt a hitelkártya-csere akció, amit az váltott ki, hogy Spanyolországban feltételezhetően adatokkal való visszaélések történtek.

A Visa közlése szerint Németország után Ausztriában, Finnországban és Svédországban is megkezdődött a kártyák cseréje, s feltehetően más országokra is ki fog még terjedni az akció. Németországban pénteki közlés szerint gyakorlatilag már lezárult több tízezer Visa és MasterCard kártya cseréje.

Az eddigi legnagyobb szabású németországi hitelkártyacsere akciót azt követően indították a kibocsátók, hogy a Visa és a Mastercard riasztási értesítést adott ki, amely szerint "német ügyfelek kártyaadatainak megszerzésére irányuló támadás történhet egy spanyol vállalat ellen".

Visszaélésekről mostanáig nem érkezett bejelentés, az intézkedés megelőző jellegű, elővigyázatosságból határozták el, az esetleges károkért pedig nem a kártyatulajdonos a felelős - hangsúlyozta szerdai német sajtójelentések szerint a központi hitelbizottság (ZKA), a németországi hitelintézetek érdekképviseleti szervezete.

Beszámolók szerint nemcsak a Spanyolországban használt kártyákkal kapcsolatban történhetnek visszaélések, hanem azokkal is, amelyeket soha nem használtak az ibériai országban, de a szóban  forgó spanyolországi szolgáltató közreműködésével is bonyolítottak velük vásárlásokat.

Kivétel nélkül mindegyik németországi banknál vannak ügyfelek, akiknek a hitelkártyáját ki kell cserélni. A bankok és egyéb kártyakibocsátók valamennyi érintett ügyfelet személyesen értesítik - közölte a ZKA.

A csereakció még októberben kezdődött, akkor 15 ezer ügyfél hitelkártyáját vonta be a KarstadtQuelle Bank. A múlt héten a brit Barclays németországi leánybankja közölte, hogy bevon és kicserél több ezer hitelkártyát, a hétvégén pedig a Lufthansa légitársaság bejelentette, hogy a hitelkártya funkcióval is rendelkező Miles And More kártyák közül ugyancsak több ezret ki kell cserélni. Szerdán aztán a német szövetkezeti bankok szervezete (BVR) közölte, hogy tagjai összesen 60 ezer hitelkártyát vonnak ki a forgalomból.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!