2p

Amíg az adósságmutatókban elértük vagy megközelítettük a régiós társainkat, a versenyképességben, a beruházásokban és a GDP-dinamikában elmaradunk tőlük.

Bár Magyarország bruttó és nettó külső adóssága csökkenő pályán van évek óta, sokáig a régiós versenytársak mögött voltunk. A jegybank fizetésimérleg-jelentése szerint 70 százalék körüli GDP-arányos bruttó adósság még meghaladja a 60 százalék alatti lengyel, szlovák és cseh eredményt. A 20 százalék körüli magyar nettó adósság azonban pariban van a lengyel és szlovák adattal.
 
Ugyanakkor a cseheknek nincs nettó adóssága, hiszen többen tartoznak nekik mint, amennyivel ők tartoznak másoknak, így ez a mutatójuk negatív. „A magyar adósságcsökkenés stabilitási szempontból mindenképpen fontos tényező. Összességében a nettó adósságot tekintve pedig azt lehet mondani, hogy nagyjából elértük a régiós szintet” - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
 
Más fontos mutatókban viszont a magyar gazdaság számai elmaradnak a régiós szintektől. A szakember szerint például a versenyképesség terén bőven van lemaradása a magyar gazdaságnak. Emellett a beruházásokban is rosszabbul állunk, mint a többiek - mondta Németh Dávid, utalva arra, hogy 2016-ban a beruházások közel 20 százalékkal estek vissza az előző évhez képest és az elmúlt években a magyar beruházási ráták rendre elmaradtak a régiós szinttől.
 
A GDP-növekedést tekintve is van behoznivaló: az elmúlt hat év átlagában a magyar gazdaság a régiós országoknál gyengébben szerepelt. Németh Dávid az adósság és a GDP közötti összefüggésről azt mondta, hogy a válság kitöréséig túlhitelezés volt Magyarországon, azaz az alacsony növekedési dinamikát is hitelből finanszírozta az ország. Az elmúlt években viszont megindult az adósság leépítése, ami növekedési áldozattal járt.
 
„Sokszor ez volt az indok, hogy a GDP-dinamikában miért maradtunk el az elmúlt években a többi régiós országtól. Most viszont, hogy a nettó külső adósságunk lecsökkent, valamint a magánszektor - azaz a háztartások és a vállalatok - hitelállománya pedig a régiós szint alatt van, már nem lehet az esetleges alacsonyabb GDP-bővülést az adósságleépítésre fogni” - tette hozzá a szakember.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!