2p

Holnap éjfélig van ideje a több mint 250 ezer egyéni vállalkozónak és az evások java részének, hogy elkészítse és beküldje bevallását a tavalyi évről.

A Napi Gazdaság cikke szerint a rendelkezésre álló legfrissebb, 2008-ra vonatkozó adatok alapján két éve 289 ezer vállalkozó nyújtott be bevallást. Közülük 58,5 százalékot tett ki a nyereséget vallók köre, ami a korábbi év adatához képest kismértékű, 1,4 százalékpontos emelkedést jelent. Ezzel együtt hasonló mértékben nőtt a veszteséget elszámolók aránya is, e kör 30,6 százalékot tett ki.

Jelentősen átrendeződik azonban ez a jövedelempozíció, ha a vállalkozói kivét nem szerepel a költségek között. Ebben az esetben ugyanis drasztikusan, 82 százalékkal csökken a nulla jövedelmet elérők aránya. Ez annak tudható be, hogy sokan épp a vállalkozói kivéttel nullázzák le nyereségüket. Ennek következtében a nyereséget vallók aránya harmadával több, a veszteséget elszámolóké pedig harminc százalékkal kisebb.

Az egyéni vállalkozók legnagyobb részének, mintegy 75 százalékának bevétele nem haladja meg az ötmillió forintot. A vállalkozók ezen háromnegyede a teljes bevételnek mindössze 14 százalékát produkálja. Vállalkozói jövedelemadót 212 ezren fizettek, ennek mértéke pedig kicsivel haladta meg a tízmilliárd forintot.

Egy egyéni vállalkozó átlagosan 8,2 millió forint bevételt ért el 2008-ban, közülük a kis- és nagykereskedelemben érdekelt kör szakította a legtöbbet. A szűk körű csoportot mindössze 2657 egyéni vállalkozó alkotja, bevételük pedig 96,8 milliárd forint volt, ami egyenként 36,4 millió forint bevételt jelent. Szintén átlag feletti bevételt ért el a vadgazdálkodással, emellett a vad-, erdő és halgazdálkodással foglalkozó kör: előbbi 15,3, utóbbi pedig 14,3 millió forint átlagos bevételt jelent.

A 15 millió forint körüli bevételt produkáló szektorba tartoznak még a járművek és egyéb cikkek javításával foglalkozók kereken 15 millió forinttal és a szállítással foglalkozók 15,9 millió forinttal. A legnépesebb egyébként a javításokkal foglalkozó szektor, itt több mint 57 ezer vállalkozó dolgozik. Szintén számottevő emellett az ingatlanszektorban és gazdasági szolgáltatásokban érdekelt vállalkozói kör - több mint 46 ezren vannak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!