2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Parlamenti vitanapot kezdeményez az önkormányzatokról az MKKSZ.

Pénteken megtartják a sztrájkot az önkormányzati hivatalokban – jelentette ki portálunknak csütörtök délután Boros Péterné, a szervezési feladatokat felvállaló Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Mind Budapesten, mind vidéken lesz olyan hivatal, ahol a dolgozók demonstrálni fognak, a béremelési követeléseik érdekében. A résztvevő hivatalok, illetve dolgozók számáról azonban csak holnap ad tájékoztatást. Az előzményekről itt írtunk.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke 

Az elnök elmondta, hogy mivel a kormány irányában nem sikerült áttörést elérniük, az Országgyűlésben bíznak, hogy majd képviselői indítványok révén épülhet be a költségvetésbe a béremelésekhez szükséges 45 milliárd forint. Ami Boros Péterné szerint csepp a tengerben a teljes költségvetési kiadásokhoz képest.

Információja szerint egyébként a nemzetgazdasági tárca korábban tett egy javaslatot 15 százalékos béremelésre a tavalyi, illetve az idei költségvetést illetően, de ez végül lekerült a kormány napirendjéről. Erről egy közgyűlési jegyzőkönyvből értesült - mondta az mfor-nak.

Tájékoztatása szerint a nagyobb ellenzéki pártok elkészítették javaslataikat: az MSZP az országgyűlési hivatalban dolgozóknak biztosított emeléssel egyenértékű bérrendezést szorgalmaz, az LMP 60 ezer forintra emelné az illetményalapot, a Jobbik pedig 20 százalékos béremelést indítványoz. A kormánypárti frakciók viszont eddig nem reagáltak a szakszervezet megkeresésére. Pedig őket is szívesen látnák a holnapi sajtótájékoztatójukon – árulta el az MKKSZ elnöke.

Megtudtuk továbbá, hogy parlamenti vitanapot is kezdeményeznek a témában. Felhívtuk az elnök figyelmét, hogy a választások előtt legfeljebb néhány napos ülésszakra kerülhet sor, vagyis nem valószínű, hogy a vitanapot még ebben a ciklusban megrendezik – bár rendkívüli ülésnapot is be lehet iktatni. Boros Péterné közölte, hogy ezzel tisztában van, de a szakszervezetnek az a dolga, hogy kezdeményezően lépjen fel.

A sztrájkkal azt szeretnék elérni, hogy mintegy 17 ezer dolgozó 10 éve változatlan bérét emelje a kormány. Az elnök szerint az a veszély fenyeget, hogy kiürülnek a vidéki kistelepülések, mert a hivatalnokok pályát, sőt, országot váltanak.

Baka F. Zoltán

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!