3p

Ma már nem vonzó az evás adózási forma.

A 2002-es kormányváltás után az egyik leginnovatívabb adópolitikai intézkedés volt az egyszerűsített válllakozói adó bevezetése. A minimális adminisztárciót és alacsony elvonást ígérő adót a Medgyessy-kormány vezette be a Jóléti rendszerváltás programjának végrehajtásakor, László Csaba pénzügyminisztersége idején.

Medgyessy Péter Demszky Gábor főpolgármesterrel koccint 

Az akkor forradalminak számító, 2003-ban bevezetett adózási forma mára elvesztette népszerűségét. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal portálunknak küldött tájékoztatása szerint a mostani bevallási szezonban mindössze mintegy 23 ezer evás vállalkozás jelentett az adóhivatal felé tavalyi működésének eredményéről a február 25. határidőre.

Ez a szám valamelyes emelkedhet május végéig, amikor a számviteli törvény hatálya alá tartozó társaságok is elkészítik bevallásukat, de ezek vannak kevesebben. Az evások általában egyéni vállalkozók vagy betéti társasági formában működnek, s nem tartoznak a számviteli törvény hatálya alá.

Pedig voltak olyan évek -  a kétezres évek közepén -, amikor az evások száma meghaladta a 100 ezret. A törvényi változások azonban nem kedveztek ennek az adónemnek. Az induláskor évi 15 millió forint árbevételi határ időközben ugyan 30 millióra bővült, ám közben az adó kulcsa 15 százalékról 37 százalékra emelkedett. (Harminc millió felett pedig 50 százalékra ugrik az elvonás mértéke.)

Az eva legnagyobb konkurensévé vált az utóbbi években a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA). Az adóhivatal szerint 161 ezer KATA-adóalany vállalkozás nyújtott be bevallást február végéig. Ez aztán tényleg a végletekig leegyszerűsített adó: papírmunka ezzel egy évben mindössze egyszer van, a bevalláskor, és alapesetben havi fix 50 ezer forint befizetésével rendezettnek is tekinthető a közteherviseléshez való hozzájárulás.

Az árbevételi határ ugyan alacsonyabb, mint az evások esetében (12 millió forint felett 40 százalékor büntetőadót kell fizetni), de mindkét adófajta alapvetően a kisvállalkozásokra lett szabva, akiknek a bevétele jellemzően alatta marad a 12 milliós határnak is.

Őket az sem zavarja, hogy a KATA minimális társadalombiztosítási jogosultságot teremt a nyugdíjaknál. Magyarul ha valaki egész életében KATA-jogviszonyban dolgozik, annak az állam nagyon kevés nyugdíjat fog fizetni. Persze lehetőség van a piaci alapú nyugdíjmegtakarítások felhalmozására, amivel szebbé tehetők az időskori évek.

Szólunk kell még a klasszikus adózásról is, vagyis arról, amikor a vállalkozás társasági adót (tao), személyi jövedelemadót (szja), illetve munkaadói és munkavállalói járulékokat, hozzájárulási adót fizet be az államkasszába. Idén a tao mértéke már csak 9 százalék, az szja kulcsa 15 százalék, a szochó-ra 22 százalékot kell kalkulálni, míg a munkavállalók járulékai összességében 18,5 százalékot tesznek ki.

Ezek összességében még mindig több kiadást jelentenek a vállalkozás számára, mint az eva vagy a KATA, de a hagyományos elvonások mértéke láthatóan közeledik a kedvezményes adófajtákéhoz. Egyre kevesebb érv szól tehát az eva választása mellett.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!