2p

Konkrétumok nélkül zárult a közszolgálati dolgozókat érintő szerdai bértárgyalás a kormány és a szakszervezetek között. A Magyar Idők úgy értesült, az egyeztetés csak január közepén folytatódik.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a lapot arról tájékoztatta, hogy nem várható idén béremelési javaslat azon közalkalmazottak részére, akikre egyik állami bérfejlesztési program sem vonatkozik, de kompenzálni kell a fizetésüket a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése miatt.

Emlékeztetett: szerdán ült össze az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács, de a kormányoldal nem tudott konkrét javaslatokat felmutatni a közalkalmazottak bérrendezéséről; ráadásul az idén már nem is várható további egyeztetés. Ennek következtében januártól még nem emelkedik azon állami alkalmazottak bére, akik a garantált bérminimum fölött keresnek, és nem vonatkozik rájuk olyan béremelési program, mint az egészségügyben vagy az oktatásban elfogadott csomag.

A kormányoldal ígéretet tett arra, hogy az önkormányzatoknál dolgozók bérét rendezik első körben, azonban a településeknek erre saját erőforrásból nincs pénzük. Mészáros Melinda szerint az is elképzelhető, hogy szükség lesz a költségvetés módosítására annak érdekében, hogy a bértábla összetolódását kompenzálja a kormány. Ugyanakkor a szakszervezetek régóta egy új bértáblázat megalkotását szorgalmazzák.

Az állami cégek dolgozóinak bérével kapcsolatban továbbra sem történt előrelépés - mondta a Liga vezetője. A tárcaközi egyeztetések még tartanak, a társaságok többségét fenntartó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már elküldte bértömegszámításait a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!