3p

Valószínűleg nem sokan vannak, akik el tudják azt képzelni, hogy a technikailag nem túl fejlett Észak-Koreától nem is annyira régen még televíziós kamerákat is vásároltunk.

Hétfőn Donald Trump, amerikai elnök a legújabb észak-koreai rakétatesztekre egy Twitter-üzenetben is reagált, mely szerint az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy minden olyan országgal megszakítja a kereskedelmet, amely Észak-Koreával üzleti kapcsolatban van. Az észak-koreai külgazdsági hivatal 2016-os összesítése szerint hazánk is szerepel a 82 országból álló listán, amely a kereskedelmi parnereket tartalmazza. Igaz, hazánk kapcsolata szinte minimális a diktatórikus állammal, az mfor.hu azonban összegezte milyen kapcsolat fűzi hazánkat Észak-Koreához.

Tavaly összesen 2,1 millió forint értékben adtunk el termékeket Észak-Koreának, ami a teljes kivitelünknek szinte hibahatáron belüli arányát jelenti. 2015-ben viszont ennek többszörösét bonyolítottunk le: 11,1 millió forintos üzletről árulkodnak a KSH adatai.

2015-ben

  • 48 ezer forintért adtunk el erdei fát Kim Dzsong Un országának,
  • és 11 millióért folyadékszivattyúkat vettek belső égésű motorhoz.

2016-ban némileg változott a lista:

  • már 148 ezer forintért exportáltunk erdei fát,
  • 468 ezerért elektromos világító és jelzőkészüléket,
  • 1,5 millióért pedig lengéscsillapítókat vett tőlünk Észak-Korea nem ipari összeszerelés céljára.
szerk.: mennyi is az annyi? egy hektárnyi csemete beszerzése nagyjából 45 ezer forintra tehető, mivel a csemeték darabára fajtától függően 20-45 forint környékén mozoghat, a kommunista ország 2015-ben durva becsléssel számolva 2200, 2016-ban pedig 6600 darab erdei fát vehetett tőlünk, ha facsemetékről van szó. 
(Fotó: MTI)

A KSH adatai szerint 2017-ben még semmilyen üzletet nem kötöttünk Kim Dzsong Unékkal. Érdekesség azonban, hogy nem csak ők vásároltak tőlünk termékeket, de 2015-ben

  • 117,4 millió forintért televíziós kamerákat hoztunk be az ázsiai országból a KSH adatai szerint.
  • Emellett 11 millióért még térti áru (vagyis a feladónak változatlan állapotban visszaküldött vámáru) is szerepel a listánkon.

Tartoznak is hazánknak

A költségvetés zárszámadásai szerint Magyarországnak több állam is tartozik, igaz, ezek behajthatósága évek óta finoman szólva is igencsak megkérdőjelezhető. A legutóbbi - országok szerinti lebontást is tartalmazó, 2013-as - dokumentum szerint összesen 815 millió forinttal tartozik nekünk Észak-Korea, bár a kommunista ország már 2008-ban jelezte, hogy szeretné adóssága nagy részének elengedését az ország gazdasági nehézségeire hivatkozva. Ebbe azonban a jelek szerint Magyarország nem ment bele, hiszen a korábbi évek zárszámadásai szerint Észak-Korea tartozása 815 millió forinton stagnál.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!