3p

A közösségi közlekedés ingyenessé tételét mérlegeli a német szövetségi kormány egy kedden kiszivárgott levél szerint, amelyben a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedésekről tájékoztatják az Európai Bizottságot.

A brüsszeli testület környezetvédelmi ügyekért felelős tagjának, a máltai Karmenu Vellának megküldött levél szerint a szövetségi kormány, a tartományi kormány és a helyi önkormányzatok behatóan vizsgálják a helyi közösségi közlekedés ingyenességének lehetőségét, és azt, hogy a fizetős rendszer megszüntetése miként szoríthatja vissza a magántulajdonban lévő gépkocsik használatát, és ennek révén hogyan javíthatja a települések levegőminőségét.

Vizsgálják azt is, hogy miként lehet csökkenteni az autóforgalom környezetszennyező hatását a közlekedési szabályok átalakításával, és tervezik, hogy a személyszállításban és az áruszállításban is bevezetnek új előírásokat, amelyek arról rendelkeznek, hogy a leginkább veszélyeztetett területeken csak alacsony károsanyag-kibocsátás mellett lehet ilyen üzleti tevékenységet végezni.

A kancellária, a környezetvédelmi minisztérium és a közlekedési minisztérium közös levele szerint az újításokat öt városban - Bonn, Essen, Herrenberg, Mannheim, Reutlingen - próbálják majd ki, és a tesztek után döntenek az ingyenes tömegközlekedés és a többi mérlegelt átalakítás országos bevezetéséről. 

Németországban a közösségi közlekedés egyre népszerűbb, a jegyekből és bérletekből származó bevétel tavaly 12,8 milliárd euró (4000 milliárd forint) volt, ami 3,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A közösségi közlekedési vállalatok a kiadásaik nagyjából felét fedezik az utasoktól beszedett pénzből. A használat ingyenessége esetén a jegy-, és bérletárbevétel kiesését közpénzből kellene pótolni. A Brüsszelnek megküldött levélről beszámoló német hírportálok szerint az ingyenes tömegközlekedés finanszírozásáról még nincsenek elképzelések.

Németország az uniós tagállamok azon csoportjába tartozik, amelyekkel szemben a második szakaszba lépett a magas légszennyezettség miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárás. Karmenu Vella január végén figyelmeztette az érintett országok kormányait, hogy a bizottság az Európai Bírósághoz fordul, ha tíz napon belül nem adnak tájékoztatást arról, hogy miként tervezik orvosolni a problémát.

A nagyvárosok légszennyezettsége Németországban azért is fontos téma, mert a szövetségi közigazgatási bíróság február 22-én kihirdeti döntését a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű környezetvédő civil szervezet és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány perében, amely arról a kérdésről szól, hogy az önkormányzatok megtilthatják-e a dízelautók használatát a károsanyag-kibocsátási határértékek betartása érdekében. A szövetségi kormány és a tartományok szeretnék elkerülni a tiltást, és igyekeznek más eszközökkel elősegíteni a levegőminőség javulását.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!