3p

Április 1-jétől 76 százalékkal csökkenti a mobilszolgáltatókra vonatkozó nagykereskedelmi hívásvégződtetési díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az új díj bevezetésével a hazánkban alkalmazandó mobil végződtetési díjak a második legalacsonyabbak lesznek az Európai Unióban - jelentette be Karas Monika, a hatóság elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A hívó fél szolgáltatója által a hívott szolgáltatója felé fizetendő díj percenként 1,71 forintra csökken a jelenlegi 7,06 forintról. Ezzel a magyarországi végződtetési díj a második legalacsonyabb lesz az Európai Unióban.

Beke Nándor szabályozási igazgató elmondta, hogy a kiskereskedelmi árakra a hatóságnak nincs közvetlen ráhatása - mert EU-szabályozás szerint nem is lehet -, de a várakozások szerint a kialakuló piaci verseny hatására reméhetőleg ezek is csökkennek majd. Az új díj a szolgáltatókat az innovatív, például a korlátlan díjcsomagok minél szélesebb körű ajánlására ösztönözheti.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a hatóság ötödször csökkenti a mobil hívásvégződtetési díjat, és a tapasztalatok szerint az intézkedés eddig is a kiskereskedelmi árak mérséklődését hozta magával. Karas Monika beszélt arról is, hogy a végződtetési díj csökkentése a nagy forgalmú szolgáltatóknak érdeksérelmet okozhat, de vannak olyan cégek is, amelyeknek kedvez.  Bár a díjcsökkenés bevételkiesést jelent, ugyanakkor a ráfordítás is csökken. A rendelettervezetet a szolgáltatók véleményezhették - mondta az elnök.

A döntéssel egy időben a három legnagyobb mobilszolgáltató mellé három újabb is bekerült a szabályozási körbe: a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft., a Tesco MBL Távközlési Zrt. és a Netfone Telcom Távközlési Szolgáltató Kft. Ezek úgynevezett virtuális szolgáltatók, amelyek nem saját hálózatukon, hanem kétoldalú szerződések alapján másokét használva szolgáltatnak.

Elhangzott az is, hogy a Digi Kft., amely a tavalyi pályázaton frekvenciahasználati jogosultságot szerzett, még nem jelentkezett be szolgáltatóként a hatóságnál, és egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mikor tervez piacra lépni.

Kajzinger Ervin, az NMHH nemzetközi és stratégiai igazgatója az európai roamingszabályozás jelenleg zajló felülvizsgálatáról szólva elmondta: az EU-intézményeinek különböző javaslatai vannak, köztük a roamingdíjak teljes eltörlése is, de döntés még nem született. Várhatóan néhány hónapon belül kialakul a végleges álláspont, és a döntést követően az új szabályozás 2016 nyarán - 2017 elején léphet életbe.

Kifejtette, hogy a roamingszolgáltatásnak magasabb a költséghányada, valószínűsíthető, hogy a díj eltörlése esetén a szolgáltatók más formában szednék be a kieső bevételt. A másik javaslat szerint egy bizonyos keret kimerülése után csak a nagykereskedelmi díjakat lehetne felszámolni a hazai díjakon felül.

Hozzátette, hogy a jelenleg érvényben lévő uniós szabályozás értelmében idén júliusban továbbra is érvényben maradnak a roamingdíjak, amelyet valamely külföldi szolgáltató hálózatának használatakor kell fizetniük a felhasználóknak.

Aranyosné Börcs Janka főigazgató elmondta, hogy az NMHH már megkezdte a 3400-3800 MHz-es frekvenciák értékesítésének előkészítését. A frekvenciák egy része használatban van, de a jogosultságok 2016 júliusában lejárnak. Másik részük jelenleg nem használt, de a jövőben szélessávú szolgáltatásokra lesz használható.

Nagy valószínűséggel árverés útján értékesíti majd a hatóság a frekvenciákat. Az értékesítés tervezete várhatóan a nyár elejére készül el, és az év végén, vagy a jövő év elején lezárható az értékesítési folyamat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!