1p

Péntek délután nyújtották be a szennyvíz szippantás díjának 10 százalékos csökkentéséről szóló törvénytervezetet a parlament elé.

Németh Szilárd Fideszes honatya jegyzi a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely péntek délután került fel a parlament honlapjára.

A dokumentum önmagában sok újdonságot már nem tartalmaz a korábbiakhoz képest. Rögzíti a 10 százalékos díjcsökkentést, annak feltüntetését a fogyasztói számlákon. Mégpedig jól látható módon, színes mezőben kiemelve kell szerepeltetni a rezsicsökkentés eredményeként jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában. Amennyiben pedig a számlában elmulasztja érvényesíteni a szolgáltató a csökkentést, akkor érintett számlánként 10 ezer forintos kötbér fizetésére kötelezi a szolgáltatót.

A vízgazdálkodás esetében a díjcsökkentés alapját a 2013. január 31-i állapot jelenti majd, és a törvény kimondja azt is, hogy a mérséklést az alapdíj figyelembe vételével, érintettségével kell teljesíteni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!