2p

Önálló képviselői indítványként került szerda kora délután a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvényrendelet.

Németh Szilárd István Fideszes képviselő neve alatt jegyzik azt a törvényjavaslatot, mely a rezsicsökkentések végrehajtásáról szól. Mint ismert, korábban a kormány többször utalt arra, hogy a megkerülhetetlenség érdekében törvényben tennék kötelezővé a rezsicsökkentést, sőt szankciókkal sújtanák azokat a szolgáltatókat, akik nem teljesítik eme kötelezettségüket. 

A parlament honlapjára felkerült dokumentum szerint "az energiaszolgáltatások tekintetében nincs valódi verseny, ezért az állampolgároknak rendkívül korlátozott a választási lehetőségük a tekintetben, hogy a magasnak vélt szolgáltatás és energia helyett olcsóbbat vegyenek igénybe".  A rezsicsökkentésről szóló rendelet törvényben történő rögzítésére annak maradéktalan biztosítása érdekében volt szükség, hogy "a rezsicsökkentés a jogszabály által  meghatározott mértékben, minden lakossági fogyasztó esetén a számla végösszegében i s érvényre jusson, indokolt volt egyértelművé tenni, és azt törvényi szinten szabályozni, hogy a 10 százalékos célértéket".

A törvényben rögzítenék a gáz, távhő és az áram már életben lévő 10 százalékos rezsicsökkentését, emellett rendelkeznek a víz és a hulladékszállítás díjának szintén 10 százalékos mértékű csökkentéséről.

A jogalkotó szankcióról is rendelkezik, mely szerint ha a szolgáltató nem teljesíti e törvényben foglalt kötelezettségét, akkor a fogyasztóvédelmi hatóság által megállapított szerződésszegés esetén minden érintett számlára vonatkozóan 10 ezer forintos kötbért kell fizetnie az érintett fogyasztóknak.

Végül nem feledkezik meg arról sem, hogy a fogyasztók számára, akárcsak a villanyszámla esetében, biztosítani kell az átlátható és értelmezhető számlaképet, melyből egyértelműen meg tudja állapítani a végrehajtott díjcsökkentést.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!