2p

A JP Morgan számításai szerint Ukrajnának 2015-ben és 2016-ban összesen 41 milliárd dollárnyi külső finanszírozásra lesz szüksége, az IMF azonban eddig 11,8 milliárd dolláros, az Európai Unió további 6 milliárd dolláros finanszírozást vállalt erre a két évre.

A ház elemzői szerint mindezt összevetve nem kevesebb mint 23,2 milliárd dollárnyi - egyelőre fedezetlen - finanszírozási rés mutatkozik; ez a 2015-re becsült ukrán hazai össztermék (GDP) 24 százaléka.

A cég becslése szerint az idén 12,4 milliárd, 2016-ban 10,8 milliárd dollárnyi ukrán szuverén finanszírozási igényre nincs forrás a jelenlegi állapot alapján.

A JP Morgan által becsült finanszírozási hiány egyik tényezője az, hogy az IMF legutóbbi előrejelzésében túl derűlátó módon ítélte meg az ukrajnai devizatartalékok várható mennyiségét. A JP Morgan szakértői közölték: saját becslésük szerint a hivatalos ukrán devizatartalék 2014 végén mindössze 7,1 milliárd dollár lehetett, az IMF pedig 16,2 milliárd dolláros - vagyis a JP Morgan elemzőinek várakozását több mint kétszeresen meghaladó - devizatartalékot valószínűsített a tavalyi év végére.

A ház mindezek alapján azt valószínűsíti, hogy az IMF teljesen új, két évre szóló finanszírozási programot dolgoz ki Ukrajnának, amint a valutaalap küldöttsége befejezte ebben a hónapban esedékes kijevi tárgyalásait.

A JP Morgan elemzői szerint valószínű az is, hogy napirendre kerül az ukrán adósság átstrukturálása 2015-ben vagy 2016-ban, akár a külső szuverén adóssághányadban végrehajtandó jelentős leírással, akár a lejáratok meghosszabbításával.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!