4p

November elején amellett, hogy az IMF felé is jelentős törlesztési kötelezettsége jelentkezik hazánknak, még két eurókötvényünk is lejár 500-500 millió euró értékben. Mfor.hu-háttér.

134 milliárdot fizetünk az IMF-nek

A 2008-ban felvett hitelcsomagból újabb tőkerész visszafizetése válik esedékessé most november 12-én az IMF honlapja szerint, amit viszont megelőz még egy kisebb összegű kamatfizetési kötelezettség is.

Holnap, tehát november elsején összesen 34,89 millió SDR-nek (az IMF belső elszámolási egységének) megfelelő összeget kell kifizetnie Magyarországnak különböző díjak és kamatok jogcímén a 2008-as hitelfelvétel vonzataként. Ezután november 12-én a felvett hitel 526,875 millió SDR-nek megfelelő tőkerészét kell visszafizetnünk, ami egyben az idei év legnagyobb törlesztőrészletét is jelenti, hiszen eddig egy 263,4 millió SDR-es tőkerész volt a legmagasabb tétel.

Az IMF belső elszámolási egységének euróhoz mért árfolyamát, illetve az euró-forint jelenlegi állapotát nézve ez azt jelenti, hogy november elején összesen 134 milliárd forintnak megfelelő tételt kell a Nemzetközi Valutaalap részére átutalnia hazánknak.

284 milliárd forintot pedig a befektetőinknek kell kifizetni

Az Államadósság Kezelő Központ honlapja szerint november 2-án jár le két eurókötvényünk is, egy 2005-ben kibocsátott, 7 éves futamidejű 500 millió euró értékű, illetve egy 2006-ban kibocsátott, 6 éves futamidejű papír szintén 500 millió euró értékben. Vagyis összesen egymilliárd eurónyi összeget kell visszafizetni két nap múlva (pénteken), ami a jelenlegi 284 forintos euróárfolyamon számolva 284 milliárd forintra jön ki.

Az eurókötvények után egyébként a 3 hónapos EURIBOR plusz 0,05 százaléknyi kamatot fizet hazánk évente, ami a jelenlegi 0,2 százalékos EURIBOR mértékkel számolva 0,25 százalék, ami egyrészt igen kedvezőnek tekinthető, másik oldalról nézve viszont nem szabad megfeledkezni ezen kötvények jelentős devizakockázatáról sem. Az összehasonlítás végett megjegyezzük azt is, hogy forintkötvényeket jelenleg 6-7 százalék közötti hozamok mellett tudunk kibocsátani.

Jelenleg bőven van ezekre fedezet

A fentiek eredményeként november 12-ig Magyarországnak összesen 418 milliárd forintnak megfelelő összeget kell visszafizetnie valamilyen jogcímen. (2012 teljes negyedik negyedévben pedig körülbelül összesen 550 milliárd forintnyi devizaadósságot kell visszafizetni az 1500 milliárdnyi forintadósság és 400 milliárdnyi egyéb kötelezettség mellett. Vagyis összesen 2450 milliárd forintnyi visszafizetés lett aktuális.) Mivel idén eddig jelentősen túlteljesítettük a forint alapú kötvények aukcióit a meghirdetett mennyiség szempontjából és a kormány is fegyelmezett gazdálkodást folytatott, így a felhalmozott betétállomány a most fennálló kötelezettségekre bőven elegendő fedezetet biztosít.

A legutóbbi adatok szerint a kormány betétállománya szeptember végére 170 milliárddal emelkedett, aminek eredményeként több mint 1800 milliárd forinttal rendelkezett. Ebből, ha euróra váltja a szükséges 418 milliárdot, akkor is bőven marad még, majdnem közel 1300 milliárd.

Sőt, ez a betétállomány biztosítja azt is, hogy idén már nem kell aggódni a finanszírozást illetően, decemberben ugyanis három részletben (21-én, 28-án és 31-én) összesen 427,75 milllió SDR-nek megfelelő hitelrészletet kell törlesztenünk. A jelenlegi árfolyamokon átszámolva ez valamivel több mint 102 milliárd forintot jelent. Jövőre pedig csak februárban lesz esedékes az első törlesztési kötelezettség az IMF felé, amikor is kamat és tőke formájában összesen 552,21 millió SDR-t, vagyis 131 milliárd forintot kell fizetnünk. Emellett szintén februárban jár le egy egymilliárd eurós devizakötvény, ami 284 milliárd forintos kötelezettséget jelent. (Márciusban egyébként még egy 50 milliárd jenes, májusban pedig 150 milliós frank alapú kötvényünk jár le).

Mindez megerősíti azt, hogy a tartalékolásnak köszönhetően az előttünk álló szűk fél évben finanszírozási problémák egyelőre nem sürgetik a kormányt az IMF-fel történő megállapodásra.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!