Standard & Poor's (S&P) hitelminősítő pénteken vizsgálta felül Magyarország besorolását, ennek során még a kilátáson sem változtatott. A döntés a Moody's két héttel korábbi lépése után valószínűleg keveseket lepett meg, a hitelminősítő magyarázata viszont finoman szólva is érdekes.
Sok mindenben igazuk van, már ami a tényeket illeti, például:
- A mérlegalkalmazkodási folyamat fő tényezője a bankok külső - elsősorban tulajdonosi - hiteleinek törlesztése volt.
- Emellett 2014 óta, az önfinanszírozási program keretében a kormány csökkentette a külső adósságok kibocsátását, és a hangsúlyt a hazai adósság-kibocsátásra helyezte át.
- Tavaly a magyar folyómérleg-egyenleg a hazai össztermék (GDP) 5 százalékának megfelelő többlettel zárt; ez a visegrádi csoporton belül a legmagasabb volt.
Csak a tisztán látás érdekében tesszük hozzá, a bankok - ahogy esetleg az indoklásból kiolvasható lenne - nem jószándékból fizették vissza tulajdonosi hiteleiket, hanem mert alkalmazkodtak a szabályozói környezet változásához. Nevezetesen ahhoz, hogy már nincs szükségük euró forrásokra, hiszen megszűntek devizás eszközei, vagyis a lakossági frankhitelek. A forintosítást követően a magyar bankrendszer, ahogy az stabilitási szempontból kívánatos, belső forrásokat, megtakarításokat közvetít.
Az indoklás a jövőbeli megállapításai közül több viszont minimum egy oltári nagy blődség. Az S&P szerint ugyanis:
- Még az általa vártnál esetleg gyorsabb államháztartási deficitcsökkentés esetén sem tartja valószínűnek, hogy a GDP-arányos nettó államadósság-ráta 2019-re 60 százalék alá csökken.
- Az olyan kulcsintézmények, mint például az MNB egyre növekvő átláthatatlansága miatt romlik annak a lehetősége, hogy a pénzügyi szektoron kívüli és belüli jövőbeli kockázatokat átláthassák.
- A monetáris politika rugalmasságában is gyengülést érzékelnek, ami potenciálisan megakadályozhatja a jegybankot az inflációs célkövetés teljesítésében. A jegybank swap-ügyleteken keresztül keletkezett kamatkockázata visszatartóerő lehet a kamatemelésnél szükség esetén.
Nem az elsőre, és nem is a második pontra gondolok. Az elsőnél korábban sem igazán sikerült minden tényezőt pontosan belőniük (pénzforgalmi hiány, kamatpálya, GDP-növekedés, GDP-deflátor), így ennek megfelelően általában félresiklottak a számítások (és nem csak nekik). Az MNB egyre növekvő átláthatatlanságát pedig az alapítványi adatok titkosítása miatt még akár el is fogadhatjuk.
És tulajdonképpen még abban is igazuk van, hogy a swap-ügyletek kamatkockázata a jegybanki eredményre visszatartóerő lehet kamatemelésnél. DE könyörgöm, egy olyan jegybanki vezetésnek, amely nem akar százmilliárdos jegybanki veszteséget okozni, a kamatemeléseknek swap-ügyletek nélkül is visszatartó erőnek kellene lenniük. A kamatemelés miatt ugyanis a nemzetközi tartalékokat finanszírozó banki betétekre közvetlenül nagyobb kamatot kell fizetniük, míg a nemzetközi tartalékokra, amelyek jó minőségi állampapírokban vannak (német, amerikai, stb.) körülbelül nulla kamatot kap. Vagyis, ahogy emeli az MNB a kamatot, úgy nő a kamatvesztesége. SWAP-októl függetlenül.
Így a jegybank csak egyet tud tenni: a stabilitási szempontok figyelembevételével csökkentei a bankok MNB-nél parkoltatott pénzét, hogy a kamatozó állomány, amelyet finanszíroznia kell, mérséklődjön. A swapok alkalmazásával tulajdonképpen ez történt, vagyis csökkent a kamatozó állomány, így egy jövőbeli kamatemelés is kisebb veszteségekkel járna.
szp
mfor.hu
