3p

Londoni elemzők szerint legkorábban másfél év múlva kezdődhet az amerikai pénzügypolitika érdemi szigorítása, tekintettel az amerikai gazdasági növekedés ingatagságával kapcsolatos jegybanki aggodalmakra.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző cége - áprilisra szóló, Londonban már szerdán hozzáférhetővé tett legfrissebb világgazdasági prognózisában azt jósolta, hogy 2011 harmadik negyedévéig érvényben marad az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve jelenlegi, 0-0,25 százalékos szövetségi napikamat-célsávja.

Az EIU szerint ezt a várakozást éppen a Fed legutóbbi  nyilatkozatai támasztják alá, amelyekből az tűnik ki, hogy a jegybank változatlanul aggódik az amerikai gazdaság állapota miatt.

A cég ugyanakkor érvényben hagyta az előző havi jelentésben szereplő, erőteljesen javított idei amerikai növekedési előrejelzését. Az EIU abban a prognózisban az addigi 2,5 százalékról 2,8 százalékra javította 2010-re szóló amerikai GDP-reálnövekedési jóslatát, és akkor még azt valószínűsítette, hogy a Federal Reserve már az idei harmadik negyedévben pénzügy-politikai szigorításba kezd.

Ez utóbbi bekövetkeztének valószínűségét azonban a ház londoni elemzői - a Fed azóta elhangzott óvatos nyilatkozatai alapján - a szerdai újabb előrejelzésben egy évvel kitolták, elismerve, hogy ez a prognózis a londoni konszenzusban szereplőnél jóval későbbi amerikai kamatszigorítási kezdetet feltételez.

Az áprilisra szóló új elemzésben az EIU valamelyest tovább javította a világgazdaság egészére adott becslését, a költségvetési ösztönző intézkedések, valamint a vállalati szektor raktárkészlet-dinamikájának kedvező hatásaira és a feltörekvő térség lendületére hivatkozva.

A cég most - vásárlóerő-paritáson mérve - 3,8 százalékos idei globális növekedést vár az előző havi elemzésben szereplő 3,7 százalék helyett, de fenntartja azt a nézetét, hogy jövőre 3,5 százalékra lassul vissza a világszintű növekedés, mivel az EIU elemzői szerint a magánfogyasztás nem lesz képes ellensúlyozni az ösztönző intézkedések akkor már várhatóan halványuló hatásait.

Ugyanezen okból az EIU az amerikai gazdaságban még nagyobb arányú lassulást jósol: előrejelzése szerint jövőre az amerikai hazai össztermék csak 1,6 százalékkal növekszik reálértéken az idei évre várt 2,8 százalékos GDP-plusz után.

Az euróövezetben a cég mindazonáltal ennél is jóval gyengébb teljesítményt vár: szerdai előrejelzése szerint a valutauniós térség gazdasága az idén 0,8, jövőre 1,0 százalékkal növekszik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!